OCR Output

2. DIKASTERION ES DISZFUNKCIO

Ezzel az elkápráztató bőkezűséggel Periklés nem tudott versenyezni, hisz
sokkal szerényebb anyagi háttérrel rendelkezett. Az arisztokratikus nagy¬
vonalúság helyett ezért úgy igyekezett a démos kedvében járni, hogy az
állami bevételekből fizetést ígért a bíráknak.

A szabadon szedhető gyümölcsök és a pazarló liturgikus felajánlások
politikai ellensúlya a törvénykezés demokratizálása, széles népi bázisra
helyezése volt -— és az is figyelmet érdemel, hogy Periklés számítása bevált,
a politikai taktika jól működött. Milyen társadalmi jelenségekkel magya¬
rázható Periklés bírósági reformjának sikere?

A bíróságok korábban is viszonylag nagy létszámú testületek gyanánt
működtek. Már Drakón törvényeiben láttuk, hogy legalább ötvenegy ephetés
vagy egyensen a másfélszázas létszámú bulé döntött az emberölési perek¬
ben. Az esküdtbírói székre való pályázás azonban a gazdagok időtöltése
maradt, mert a bírói tiszt ellátását tiszteletbeli feladatként, ingyenesen
vállalták. Ezért csak a felső társadalmi réteg férfi tagjai engedhették meg
maguknak azt a luxust, hogy naphosszat más polgárok peres ügyeivel fog¬
lalkozzanak. A földművelésből családjukat eltartó polgárok kénytelenek
voltak kétkezi munkával a gazdaságukban tevékenykedni; nem ülhettek
dologidőben a bírák padján. Anyagi eszközeik szűkössége miatt le kellett
mondaniuk politikai jogaik gyakorlásáról, így a bírósági tárgyalások lefoly¬
tatása és az ítélethozatal gyakorlatilag az arisztokrata elit kezében össz¬
pontosult, ami esetenként komoly társadalmi feszültséghez vezetett.

Ezen a helyzeten változtatott gyökeresen Periklés, amikor bevezette
a bírák fizetését. Aristotelés hangsúlyozza, hogy ezzel a kisemberek régi
vágyát váltotta valóra. A bírák fizetése ugyanis nem azt jelentette, hogy
szakképzett bírákat alkalmaztak volna, akik foglalkozásszerűen látták el
az ítélkezést. Nem, továbbra is nagy létszámú esküdtek, laikusokból álló
testületek hoztak ítéletet. De Periklés reformja következtében a bírósági
tárgyaláson , leszolgált" nap után minden esküdtként közreműködő polgár
kezéhez azonnal, készpénzben kifizettek egy szerény összeget, amely egy
athéni kézműves egynapi keresetének felelt meg.

Periklés számára ez az újítás nagy népszerűséget eredményezett. Ugyan¬
akkor Aristotelés már ezen , demokratizálás" hátrányaira is rámutat: az
esküdtté válásért a démos olyan rétegeiből versengtek a polgárok, akiknek
értékrendje, tárgyilagossága és erkölcsi hozzáállása nem volt a társadalom
egészét tekintve követendőnek nevezhető. Mär Aristoteles is felhivja a fi¬
gyelmet a korrupciös kockäzatra: „Ezek utän elharapödzott a vesztegetes
is, amire az első példát Anytos nyújtotta a pylosi hadvezérsége után. Mikor

+09 +