OCR Output

DRAKÓN UTÁN: TÖRVÉNYKEZÉS SOLÓNTÓL LYSIASIG

allitott in flagranti tettenérés, majd a csábító leszúrása ugyanis a ház
földszintjén, a bejárathoz közel történt — amit az Euphilétos által állított
tanúk is igazolnak. De az athéni házak szabványos beosztását ismerve
szokatlan a vádlott állítása, hogy felesége hálószobája a földszinten, a be¬
járat közelében lett volna. A régészeti leletek és irodalmi források tanúsá¬
ga szerint ugyanis a női lakrészek többnyire az emeleten helyezkedtek el.

A korábbi epizód, amikor a földekről hazatérve Eratosthenés a vádlott
házában tartózkodott, ő mégis gyanútlanul aludt az emeleten, míg felesé¬
ge a szeretőjével töltötte az éjszakát, már a ház lakórendjének ezen beosz¬
tásán alapszik:

Jóval később történt, hogy egy ízben váratlanul érkeztem meg a földekről. Éppen
ebéd után járt az idő. A gyermekünk sírt és nyugtalankodott. A szolgálólány
szántszándékkal ingerelte, hogy így cselekedjen, mert — mint utóbb megtudtam
— Eratosthenés éppen a házamban időzött. Én természetesen arra kértem a fe¬
leségemet, hogy menjen és szoptassa meg a kicsit, hadd hagyja végre abba
a sírást. Ő eleinte tiltakozott, mint aki odáig van a boldogságtól, amiért hosszú
idő után megérkeztem, és megint láthat. Addig-addig, míg már haragra gerjed¬
ten parancsoltam rá, hogy menjen. , Persze — válaszolta —, hogy te időközben
a szolgálólánynak udvarolhass! Volt már eset rá, amikor boros állapotban
megölelted!" Nagyot nevettem szavaira, ő pedig felállt, bezárta az ajtót, és —
színlelt tréfából — magával vitte a kulcsot. Még akkor sem vettem észre semmit,
nem fogtam gyanút, hanem jóízűen aludtam, hiszen a földekről jöttem. Hajnal
felé aztán visszajött, és kinyitotta az ajtót. Mikor megkérdeztem tőle, miért
nyikordultak az éjjel olyan sokszor az ajtók, azt felelte, hogy elaludt a kicsi
mellett a mécses, és a szomszédoknál kellett újra meggyújtani. Nem szóltam
semmit; meg voltam győződve róla, hogy szóról szóra igy tortént.”

Szembetűnő, hogy az egész történet itt is csak a vádlott saját visszaem¬
lékezéseire és a saját elmondására támaszkodik, holott például a szolgáló¬
lány ebben a történetben is fontos szerepet játszik (úgy tűnik, összejátszik
a feleséggel és a csábítóval); Euphilétos ennek ellenére nem kérvényezi
tanúként való meghallgatását.

Az eljárási háttérhez tartozik, hogy a rabszolgák vallomását akkoriban
csak kínvallatás alkalmazása mellett lehetett bizonyítékként figyelembe
venni a perben. A rabszolga tulajdonosa számára ezért fogas kérdésnek
számított, hogy esetleg megpróbálja-e rabszolgáját tanúnak felhasználni

264 Lysias 1,11-14.

+ 82 +