Oldal 68 [68]
OCR
2. AZ EMBERÖLÉS TÖRVÉNYSZÉKEI sehol szentebb és nemesebb intézményeket.""? A legtekintélyesebb mind közül az Areios pagos bírósága: Ettől az egy bíróságtól sem a tyrannos, sem az oligarchia, sem a demokrácia nem merészelte elvenni a gyilkossági ügyeket; valamennyien úgy találták, ők maguk is csak kevésbé méltányos megoldásra lennének képesek az azok számára kigondolt igazságszolgáltatásnál [...] csak e bíróságon nem fordult még elő, hogy az elítélt vádlott, vagy az alulmaradt vádló azt bizonygatta volna, hogy igazságtalan ítélet született." Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy ennek a tanácsnak a tagjai is laikus, jogilag képzetlen férfiak voltak." Vádlóként csak athéni polgár léphetett fel az Areios pagos bírósága előtt, és csak olyan személy (férfi), aki közeli rokoni kapcsolatban állt az áldozattal (vagy ha a meggyilkoltnak nem voltak rokonai, akkor vele azonos phratriäba tartozott).'” Vádemelésre jogosult volt az egyenesági rokon (felmenő vagy lemenő, első fokú rokon, tipikusan az apa vagy a fiú), az oldalági rokonok közül az áldozat testvére, nagybátyja, első unokatestvére és annak fiai, valamint a sógorsággal létesült rokonság esetén az áldozat apósa és veje." Az áldozat családjával szemben erős társadalmi, erkölcsi elvárásként jelentkezett, hogy az elkövetőt üldözzék és tettét megbosszulják. Tehát nem pusztán joga, de kötelessége is volt a legközelebbi hozzátartozóknak az elkövető felkutatása, bíróság elé állítása. Az elhunyt családtagjai kötelesek voltak esküt tenni az eljárás megindítása előtt, és megállapodni abban, hogy közülük ki lép fel a család képviseletében a bíróság előtt. A kereset indításának nem volt időbeli korlátja, nem évült el, azaz az elkövető élete végéig üldözhető, bíróság elé állítható maradt.'” A vádemelésre jogosult (aktív legitimált) rokon már az áldozat sírjánál bejelentette üldözési szándékát, majd az agorán is formálisan kihirdette, hogy kit gyanúsít az elkövetéssel, ki ellen akar vádat emelni. Ezzel már nyilvánosan megbélyegezte a megvádoltat, és követelte a szakrális helyszí12 Dem. 23,66; Vilmos: „Gyilkos...”, 98-99. 193 Dem. 23,67; Vilmos: „Gyilkos...”, 99. 194 Lanni: Law and Justice, 84. Douglas M. MacDowell: The Oikos in Athenian Law, Classical Quaterly, vol. 39, 1989/1, 18-19. Mészáros: A rhamnusi Antiphón, 87. MacDowell: The Athenian Homicide Law, 10-12. Ugyanakkor a kereset személyhez tapadt, tehát csak az elkövetéssel gyanúsított személy ellen volt indítható; halálával megszűnt a keresetindítás lehetősége. 19: a 196 197 + 67 +
