OCR Output

DRAKÓN UTÁN: TÖRVÉNYKEZÉS SOLÓNTÓL LYSIASIG

becsületbeli ügye volt, az ő joguk, sőt erkölcsi kötelezettségük volt a bosz¬
szú. Az archaikus korban a tettest önhatalommal akár meg is ölhették
— aki ez elől csak aszáműzetésbe meneküléssel tudta magát védeni. A tör¬
téneti korszakban azonban egyre inkább uralkodóvá vált, hogy az elkö¬
vető (illetve családja) az üldözésre jogosult rokonoknak megváltást, vér¬
díjat ajánlott fel. Ennek célja a sértettek kiengesztelése és a társadalmi
béke helyreállítása volt. Ha az érintett családok megegyezése, majd a vér¬
díj megfizetése folytán megszűnt a vérbosszúhoz való jog, az elkövető
Athénban maradhatott, és a személye vagy vagyona ellen ezek után tilos
volt fellépni. A tiltott önhatalmi aktusokat büntette a törvény."

Emberüölés esetén tehát Solón törvényei is az ún. , negatív büntetőjogi
szabályozás" talaján maradtak: a szankció a jogi védelem megvonásában
(azaz a tettes kiszolgáltatásában az önhatalmú jogérvényesítés, a vérbosz¬
szú számára) és az istenek bosszújával való fenyegetésben állt." Az állami
szervek nem vettek részt a szankcionálásban, a büntetés végrehajtásában.

A jogrend ugyanakkor egyre inkább szigorította a magánbosszú érvé¬
nyesítésének határait, azaz egyre inkább törvényi korlátok közé szorította
a tettes üldözését és büntetését. Például, ha a rokonok a polis határain
belül elfogták a tettest, szabadon megölhették — de a törvény tiltotta a holt¬
test meggyalázását."" A vérdíj megfizetésével viszont a tettes megváltotta
az aidesist, a megbocsátáshoz való jogát. Ha a tettes az emberölés elköve¬
tése után azonnal száműzetésbe menekült — azaz elmenekült a peres eljá¬
rás elől -, azt Solón törvényei úgy értékelték, hogy beismerte bűnösségét.
Ebben az esetben a bosszúra jogosított rokonok önhatalmúlag lefoglalhat¬
ták az egész vagyonát és közeli rokonai közül három személyt túszul ejt¬
hettek. Ezekkel a cselekményekkel próbálták kikényszeríteni a törvényes
eljárást; azaz azt, hogy a rokonok vagy fizessék meg a vérdíjat, vagy adják
ki a tettest."

Plutarchos Solón törvényhozói tevékenységét bemutatva kiemeli: ,,Min¬
denekelőtt Drakón törvényeit érvénytelenítette szigorúságuk és a kiszabott
büntetések súlyossága miatt; csak a gyilkosságért járó halálbüntetést hagy¬
ta meg.”!* Az emberölés miatti peres eljárások lefolytatásával kapcsolatban

45 Csak a Kr. e. 4. században vezethették be az állami szervek bekapcsolódását a büntetés-végre¬

hajtásba: halálbüntetés, vagyonelkobzás, szabadságvesztés végrehajtására.
146 Lex. ap. Dem. 23,44 és 23,37.
147 Ruschenbusch: Solon, 20.
148 Lex. ap. Dem. 23,28; vö. Ruschenbusch: Solon, 45-48.
19 Lex. ap. Dem. 23,82; vö. Ruschenbusch: Solon, 20-21.
150 Plut. Solón 17; itt és akövetkezőkben Máthé Elek fordítása. Plutarchos szerint Drakón törvényei

kis súlyú bűncselekmények, pl. lopás esetén is halálbüntetést írtak elő. Ezért az athéniak között

+ 58 +