OCR Output

Második fejezet
DRAKÓN UTÁN: TÖRVÉNYKEZÉS
SOLÓNTÓL LYSIASIG

——— 93

Drakón a Kr. e. 7. század utolsó évtizedeiben terjesztette a népgyűlés elé
átfogó törvényjavaslatát. Mintegy százharminc évvel később, több súlyos
politikai válság után, újfent szükségessé vált a törvények rögzítése — első¬
sorban az athéni állam, a politikai berendezkedés stabilizálása érdekében.
A törvények felülvizsgálata, az államberendezkedés reformja Solón nevéhez
fűződik. Solón Kr. e. 640 körül," egy előkelő athéni család sarjaként látta
meg a napvilágot, anyja révén talán magával Peisistratossal is rokonságban
állt. Művelt és sikeres államférfi, kiváló diplomata, aki nemcsak törvényho¬
zóként, de költőként is maradandót alkotott. Társadalmi reformjai a lakos¬
ság széles rétegeinek kilátástalan eladósódását enyhítették. A politikai be¬
rendezkedést megváltoztató javaslatai révén átrendeződött Athén hatalmi
struktúrája: egy timokratikus, vagyoni cenzuson alapuló államforma került
bevezetésre, amely a démost erősítette az arisztokráciával szemben. Kr. e.
594-ben terjesztette elő kodifikációs javaslatát, amely a magánszemélyek
elleni bűncselekmények és az állam elleni bűncselekmények mellett a pol¬
gárok egymás közti magánjogi jogviszonyainak olyan lényeges területeit is
érintették, mint a családjog, a szomszédjogok, a gazdaság jogi szabályozása
és a perjog. Jelen tanulmányban e gazdag tárházból pusztán az emberölésre
vonatkozó normák és egyes perjogi szabályok kerülnek tárgyalásra.

1. SOLÓN ÉS A TÖRVÉNY

Az ókori források arról tudósítanak, hogy Solón az emberölés szankcio¬
nálása terén semmit sem változtatott Drakón törvényein, azokat szó sze¬
rint megtartotta." A tettes üldözése továbbra is a sértett rokonainak

43 Mischa Meier: Solon, in Hubert Cancik — Helmuth Schneider (Hg.): Der Neue Pauly. Enzyklopädie

der Antike, Stuttgart-Weimar, J. B. Metzler Verlag, 2001, 705.
44 Plut. Solön 17,1; Arist. Ath. pol. 7,1.

+ 57 +