OCR
TÖRVÉNY ÉS TÁRSADALOM A 2. §-ban található gnósia és katakrínein arra enged következtetni, hogy az érdemi döntés (krínein) az esküdtek testületének szavazása útján (gignóskein) történt. A 2. §-ban megfogalmazott alternatíva — , vagy aki bírói döntéssel lesz elítélve" — szerintem csak Ihémandrosra vonatkozik, akire nézve a perprogram az 5. §-ban került megfogalmazásra. Valamivel bonyolultabb a 4. § értelmének megfejtése. Úgy tűnik, a felirat itt olyan személyekről szól, akik a dikazein idején a templomban menedéket találtak. Köztük voltak maguk a vádlottak is, valamint azok fiai és unokái. Az ő esetükre megállapított perprogram így szólt: , Ha a szentélyben lévők közül valamelyik gyilkos, sújtsa őt az isten büntetése az orákulum szerint; ha nem, akkor részesüljön isteni kegyelemben". Az , orákulum szerint" megfogalmazás nem azt jelenti, hogy , valamely már kibocsátott jóslat (orákulum) szerint", ahogyan azt Latte vélte, hanem azt, hogy , bűnösségük vagy bűntelenségük ügyében jósjelet kell kérni". Éppen erre utal a 2. § is: ,...akit az orákulum elítél". A felperesek és a menedékjogot kérők viszályáról tehát nem valamilyen esküdtbírói testület döntött, hanem a jóshelyet kérdezték meg ártatlanságuk vagy bűnösségük ügyében. A fentiekben tisztáztuk ennek az első pillantásra igen bonyolult feliratnak az alapvető tartalmát. Az itt vázolt értelmezés alapján az egyes szövegtöredékek logikus sorrendbe állíthatók, és alapjában megfeleltethetők a peres eljárás más forrásokból jól rekonstruálható eljárási szakaszaival. A logikai összefüggés lényegesen könnyebben felismerhető, ha a feliratot nem a kőbe vésett szövegnek megfelelően, hanem , hátulról előre" próbáljuk olvasni és értelmezni. Ezt a taktikát követve a cselekménysorozat elején a 4. és 5. § által megörökített két perprogram áll, amelyeket a jogszolgáltatásra hivatott tisztségviselők, a dikastai fogalmaztak meg. Az orákulum megerősítése után ugyanezen dikastai állapítják meg a szankciókat a bűnössé nyilvánítás esetére: vagyonvesztés és/vagy száműzetés (3. §). A mellékletben szintén a dikastai határozták meg azt, hogy az elkobzott vagyont hogyan osszák meg a szentély és a polgárok között (2. §). A 2. és a 3. § szigorúan véve már nem bíráskodási cselekményeket örökít meg, hiszen a rögzített normák inkább jogalkotási jelleggel bírnak. A ránk maradt feliratos forrást szemlélve, annak legelején találjuk az eljárás tulajdonképpeni záróakkordját: azt a listát, amely az orákulum által, illetve a világi bíróság által bűnösnek nyilvánítottak nevét tartalmazza (1. §). Az orákulum az első tizenkét embert, a világi bíróság pedig Ihémandrost nyilvánította bünösnek emberölesben. s 42 e