OCR Output

TÖRVÉNY ÉS TÁRSADALOM

A 2. §-ban található gnósia és katakrínein arra enged következtetni, hogy
az érdemi döntés (krínein) az esküdtek testületének szavazása útján
(gignóskein) történt.

A 2. §-ban megfogalmazott alternatíva — , vagy aki bírói döntéssel lesz
elítélve" — szerintem csak Ihémandrosra vonatkozik, akire nézve a per¬
program az 5. §-ban került megfogalmazásra.

Valamivel bonyolultabb a 4. § értelmének megfejtése. Úgy tűnik, a felirat
itt olyan személyekről szól, akik a dikazein idején a templomban menedé¬
ket találtak. Köztük voltak maguk a vádlottak is, valamint azok fiai és
unokái. Az ő esetükre megállapított perprogram így szólt: , Ha a szentély¬
ben lévők közül valamelyik gyilkos, sújtsa őt az isten büntetése az orákulum
szerint; ha nem, akkor részesüljön isteni kegyelemben". Az , orákulum
szerint" megfogalmazás nem azt jelenti, hogy , valamely már kibocsátott
jóslat (orákulum) szerint", ahogyan azt Latte vélte, hanem azt, hogy , bű¬
nösségük vagy bűntelenségük ügyében jósjelet kell kérni". Éppen erre utal
a 2. § is: ,...akit az orákulum elítél". A felperesek és a menedékjogot kérők
viszályáról tehát nem valamilyen esküdtbírói testület döntött, hanem a jós¬
helyet kérdezték meg ártatlanságuk vagy bűnösségük ügyében.

A fentiekben tisztáztuk ennek az első pillantásra igen bonyolult felirat¬
nak az alapvető tartalmát. Az itt vázolt értelmezés alapján az egyes szö¬
vegtöredékek logikus sorrendbe állíthatók, és alapjában megfeleltethetők
a peres eljárás más forrásokból jól rekonstruálható eljárási szakaszaival.
A logikai összefüggés lényegesen könnyebben felismerhető, ha a feliratot
nem a kőbe vésett szövegnek megfelelően, hanem , hátulról előre" próbál¬
juk olvasni és értelmezni. Ezt a taktikát követve a cselekménysorozat elején
a 4. és 5. § által megörökített két perprogram áll, amelyeket a jogszolgálta¬
tásra hivatott tisztségviselők, a dikastai fogalmaztak meg. Az orákulum
megerősítése után ugyanezen dikastai állapítják meg a szankciókat a bű¬
nössé nyilvánítás esetére: vagyonvesztés és/vagy száműzetés (3. §). A mel¬
lékletben szintén a dikastai határozták meg azt, hogy az elkobzott vagyont
hogyan osszák meg a szentély és a polgárok között (2. §). A 2. és a 3. §
szigorúan véve már nem bíráskodási cselekményeket örökít meg, hiszen
a rögzített normák inkább jogalkotási jelleggel bírnak. A ránk maradt fel¬
iratos forrást szemlélve, annak legelején találjuk az eljárás tulajdonképpe¬
ni záróakkordját: azt a listát, amely az orákulum által, illetve a világi bíró¬
ság által bűnösnek nyilvánítottak nevét tartalmazza (1. §). Az orákulum az
első tizenkét embert, a világi bíróság pedig Ihémandrost nyilvánította
bünösnek emberölesben.

s 42 e