Page 269 [269]
OCR
268 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN képes, szintetizáló személyiséggel rendelkező személyek kerülnek a testületbe. Nem csupán a hatáskörök esetleges hibás megvonása, de a nem megfelelő összetétel is eredményezheti, hogy az egyes grémiumok működésének időigényessége és eredményessége egymással fordítottan arányos lesz, mint ahogy az erre utaló felismerés szerint már évtizedek óta az." A működés eme típusjegyeit sajátos kontextusba helyezi e testületek kollegiális mivolta. Ismert olyan külföldi és hazai szakirodalmi álláspont is, amely a római szenátus működésében gyökerező mechanizmust általánosságban negatívan ítéli meg,*°° Allaspontom szerint azonban az egyes tárgykörök differenciált vizsgálatával eljuthatunk oda, hogy bizonyos esetekben a kollegiális működés kifejezetten indokolt és célszerű, míg más esetekben a sokkal formalizáltabb, szabályozottabb eljárásrend a megfelelő. Azt, hogy mely ügyekben mely működési elvek érvényesülnek — haa jogalkotó a szabályozást az intézményi autonómiára bízná — maguknak az egyetemeknek, főiskoláknak kellene és lehetne eldönteniük. A szakirodalomban gyakori, és a jogalkotó által is számos esetben — legutóbb például a konzisztórium bevezetése során — kifejezett vélemény szerint a kétfajta hatáskör csak két külön testületben valósítható meg, gyakran a szenátus szakértelmének hiányát hozva fel legnyomósabb indokként." A külföldi szakirodalomban előforduló véleményekkel egyező nézetem szerint azonban a két működés és a szakértelem biztosítása akár a szenátus keretei között is elérhető, egyrészt a külső, speciális ismeretekkel rendelkező tagok szenátusi döntéshozatalba bevonásával, másrészt a felelősség vizsgálatának megteremtésével. 5 Látható tehát, hogy e testületek működése nem igazodik a döntéshozatali dinamikához. Még súlyosabb probléma, hogy miközben a testületi hatáskörök — még akkor is, ha a szenátus esetében fokozatos gyengülés mutatható ki — alapvetően határozzák meg egy felsőoktatási intézmény működését, teszik ezt anélkül, hogy e döntések meghozatalának tényleges következményei visszahatnának az abban közreműködő testületre vagy annak tagjaira. A testületi felelősség mint olyan közvetlenül egyáltalán nem, közvetve pedig csak elviekben jelenik meg, a testületi tagok egyéni felelősségének kimunkálása — s ez a testületi működés leggyengébb pontja — lényegében évszázadok óta és jelenleg is hiányzik. Maga a felelőtlenség alapvetően éppen a testületi jellegből adódik. A kollegiális működés a maga döntéshozatali sajátosságával eleve relativizálja a felelősséget, a szakértelem hiánya pedig olyan általános hivatkozási alap, amely a felelősség alóli mentesüléshez 365 Szamel Lajos: 1986, i.m. 395. 366 Blasius, Hans: i.m. 955., Barakonyi Károly: 2012, i.m. 236. 367 Ladányi Andor: 1994a, i.m. 18., ehhez hasonlóan fogalmaz Barakonyi Károly (Barakonyi Károly: 2004, i.m. 596.) és lényegében ugyanezen véleményt ismétli meg Keczer Gabriella is (Keczer Gabriella: 2010, i.m. 51—52.) 368 Suksi, Markku: i.m. 369.
