Oldal 224 [224]
OCR
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 223 hozott intézményi döntésekre gondolunk, láthatóvá válik, hogy az Európai Felsőoktatási Iérségben az oktatás biztosítása szinte minden esetben nemzetközi relevanciával bír, és elválaszthatatlan a minőség kérdésétől. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Bolognai nyilatkozathoz vezető integrációs folyamat legfontosabb állomásainak eléréséhez nélkülözhetetlen volt az intézményvezetők aktív közreműködése."" A felsőoktatás europaizációjában betöltött akadémiai szerepet mutatja az is, hogy a kilencvenes évtized első felében, tehát még a Bolognai folyamatot megelőzően az egyes egyetemek vezetésének különböző szintjein is felmerült a képzési szerkezet jellegében a kétciklusú képzéssel azonos módon történő átalakítása."? Az intézményvezetői felelősség azonban megjelenik a kétciklusú képzés bevezetésével összefüggő, csaknem kudarcnak is nevezhető kísérletekben is, ami jól látszik abból is, hogy a főiskolák és egyetemek végül nem egymással együttműködve az alap- és mesterképzések kidolgozását és működtetését felosztva valósították meg az átállást, hanem valamennyien egyaránt mindkét képzési ciklusra igényt formáltak." Ez a korábbi egyetemi szakok öt éves képzésének 91 A felsőoktatás közösségen belüli szintetizációja iránti igény az európai integráció kezdeti lépéseinél is megjelent (lásd: Szolár Éva: 2011, i.m. 17.), ami egyértelműen az intézményvezetői (rektori) aktivitásnak köszönhetően szinte azonnal testet öltött az 1959-ben Dijonban megalapított Európai Rektorok Konferenciájában (Conference des Recteurs Europeens — CRE). Ugyancsak a rektori aktivitást jelzi, hogy az 1987-ben a hallgatói mobilitást intézményesítő Erasmus program elindítását az Európai Bizottságnál CRE kezdeményezte, amelynek felvetésére a következő évben aláírásra került az európai egyetemek Magna Chartája. (Hrubos Ildikó: 2006, i.m. 89—90.) Ez meghatározó lökést adott ahhoz, hogy az ekkor meginduló, majd az évtized fordulójára a kelet-közép-európai államszocialista országokon végigsöprő politikai fordulatra is tekintettel az Európai Bizottság döntsön a Tempus és a Socrates programok beindításáról, kezdeményezze egy, a felsőoktatás területén uniós szinten is tárgyalópartnerként működő szervezet, az Európai Unió Rektori Konferenciái Konföderációjának létrehozását, az európai kreditrendszer (ECTS) alkalmazását, az egységes oklevélmelléklet-forma bevezetését. (Szigeti Andrea: 2008, i.m. 90., 97., Hrubos Ildikó: 2006, i.m. 90—91.) Hazai előfutárnak tekinthető a bölcsész képzés tervezett átalakítása a kora kilencvenes években (lásd: Hunyady György — Papp Lajos: i.m. 88—90., 97-98., 125—126.) illetve a szociológus képzés reformterve [lásd: Csákó Mihály: Bologna előtt: a szociológiai és a szociális képzés egy 202 elfeledett reformtervéről, in: Nagy Péter Tibor — Veroszta Zsuzsanna (szerk.): A felsőoktatás kutatása, Budapest, Gondolat Kiadó, 2014, 46—47.] E műben Csákó Mihály arra is utal, hogy más intézményeknél is voltak hasonló elgondolások. (Csákó Mihály. 2014, i.m. 48.) 293 Persze e vonatkozásban nem kisebbíthető a kormányzat felelőssége sem, mivel bár a Bolognai Nyilatkozat aláírói között találjuk a magyar kormány képviselőjét is, tehát Magyarország már a kezdetektől a felsőoktatás europaizációja elkötelezett támogatójának számított, ennek ellenére — a kreditrendszer bevezetését leszámítva — a nyilatkozatban foglaltak végrehajtásához szükséges érdemi lépésekre még éveket kellett várni, majd ezután a bevezetés felülről vezérelt és erőltetett volt. 204 Hrubos Ildikó: 2002, i.m. 22.
