Page 218 [218]
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 217
További lényeges különbség a rektor és a kancellár felelősség-eredője tekintetében
e személyek legitimációja. Bár a szakirodalom az akadémiai vezetők kiválasztási
metódusának, ti. hogy személyükről a, vezetettek" képviseletére hivatott testület dönt,
alapvetően mozgástér szűkítő jelleget tulajdonít — lévén konfliktus merülhet fel az
183 — nézetem szerint
intézményi érdek és adott esetben a választók elvárásai között
ugyanakkor megjelenik egy jelentős legitimációs elem. E vezető a ciklusa ideje alatt
maga mögött tudhatja az intézmény támogatását, a testületi döntést (amely vezetői
pályázatának ismeretében született) felhasználhatja programja véghezviteléhez,
adott esetben tehát alkupozíciója javítható. Vitathatatlan, hogy a testületet alkotó
egyes személyek, illetőleg azok érdekközössége és adott esetben az intézményi
érdekek között ellentét támadhat, azonban — ahogy erről már szóltam — éppen ez
az, ami a rektori szakmai felelősség fontos eleme: megteremteni az egyensúlyt az
intézményen belül. A rektorral szemben a kancellár nem bír — lényegében semmilyen
— legitimációs erővel. Kiválasztása a nyilvánosság elől elzárt folyamattal történik,
az intézmények hivatalosan nem (sőt gyakran informálisan sem) ismerhetik meg a
pályázókat, és még a kiválasztott személy programját sem. A kancellár mindössze a
fenntartó döntését tudhatja maga mögött, ezáltal őt és munkáját nem az egyetem,
főiskola közössége legitimálja, hanem egy külső személy, ennek következtében pedig
— ha csak nem belső támogatással bíró, akár belső ember lett a kancellár — mindig
is kívülálló marad, vagy legalábbis a közösség így tekint majd rá.
A két vezető esetében lényeges eltérés, hogy voltaképpen kinek és miért tartoz¬
nak felelősséggel. Míg a kancellár esetében ez viszonylag egyszerűen megítélhető,
a rektor vonatkozásában a kép már jóval összetettebb. A tiszta munkajogi felelős¬
ség esetében mindkét vezető a munkáltatói jogkör gyakorlónak, a miniszternek
(nem állami intézmények esetében a rektor a fenntartónak) felel, azonban míg
a kancellár esetében a vezetői megbízás minden további nélkül visszavonható, a
rektor esetében a munkáltatói jogkör gyakorlójának erre csak kezdeményezési
joga van, és ezzel összefüggésben az intézményi szenátus is véleményt formál. Az
úgynevezett szakmai felelősség körébe eső esetekben a kancellár megint csak a
miniszter felé tartozik felelősséggel, a rektor azonban e körben már nem vagy — csak
kivételesen — a szenátus felé felelős, amely kezdeményezheti felmentését, vagy az
újabb pályázat elbírálása során vonja meg tőle a bizalmat. A kártérítési felelősség
ugyanakkor mindkét vezetőt egyaránt az intézmény mint munkáltató felé terheli.
Az előzőektől eltérően a két vezetőre vonatkozó szabályozás hasonlít abban,
hogy kötelezettségszegésükhöz az Nftv. nem fűz jogkövetkezményt. Ez lényegében
183 Kováts Gergely: 2009, i.m. 77. Ugyanerre mutat rá Ulricb Battis kiemelve, hogy a rektori
pozíciónak — akár visszahívható, akár nem — egészen más a szabályozottsága, mint bármely
egyéb szervezet vezetőjének, elsősorban abból adódóan, hogy a vezetettek választják,
amellyel egyfajta kölcsönös függés alakul ki köztük. (Battis, Ulrich: 2006, i.m. 503.)