Oldal 204 [204]
OCR
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 203 Az autonómia szélesítéséhez tehát a felelősség tisztázása, ehhez pedig a hatályos jogszabályi környezet jelentős átalakítása szükséges. Mindenekelőtt az Alaptörvényben vissza kell állítani a ,korlátozás-mentes" autonómia szabályozást — kiemelten a közvetlen rendeleti jogalkotásra felhatalmazó rendelkezés hatályon kívül helyezését. Ki kell mondani, hogy a felsőoktatási intézmények — fenntartótól függetlenül — autonómiával rendelkeznek, amely nem csupán az oktatási és tudományos tevékenységükre, de annak szervezeti kereteire és az ahhoz szükséges gazdálkodási tevékenységre terjed ki. Ezzel párhuzamosan rögzíteni kell azokat a követelményeket, amelyek megvalósulása a biztosítja, hogy ezen autonómiával az intézmények ne élhessenek vissza, illetve hogy az ne rontsa hatékonyságukat. Ennek keretében ki kell mondani, hogy milyen elveknek kell érvényesülni a vezetési struktúrában: az akadémiai vezető mellett meg kell jelennie a professzionális menedzsernek, a stratégiai döntések során pedig a piaci-társadalmi környezet visszajelzésének is (vö. boardizmus). Nem vitásan a fenntartó ellenőrzési és bizonyos keretek között beleszólási jogosítványait is deklarálni kell, azonban itt ismét szembesülnünk kell azzal a problémával, amely a fenntartók közötti különbségből ered. Amíg ugyanis a nem állami intézmények fenntartói jobbára saját vagyonukat fektetik az intézmény alapításába és működtetésébe, és ebből adódóan jelentősebb befolyásuk iránti igényük megalapozott, az állam a hazai és uniós adófizetők pénzét használja fel arra, hogy alkotmányos közfeladatát ellássa. Ezért helyette sokkal inkább az adófizetők szerepének kellene érvényesülnie. Ez persze nem valósulhat meg közvetlenül, de megfelelő intézmények útján igen. Ezen feladatok kormányhoz telepítése azonban aggályos lehet, hiszen, itt az ágazatirányító és fenntartói szerep is összekeveredhet, valamint az ágazatirányítás szükségképpeni politikai motívumai a fenntartói irányításban is megjelenhetnek. Ez a fenntartói feladatkör kormánytól egy független, Országgyűlés által az érintettek jelöltjeiből választott fenntartói testülettel lenne megoldható. Végül pedig fontos garanciális elem a vezetők felelősségének kimunkálása, nem csupán az egyszemélyi vezetők világos jogi (kártérítési) felelősségére, hanem a testületek tagjainak hasonló felelősségére is kiterjedően, amelyről a testületi felelősség körében szólunk bővebben. Az Alaptörvénynek nem az autonómia korlátozását kellene biztosítania, hanem épp az autonómia garanciáit kellene tartalmaznia. Természetesen korántsem biztos, hogy egy ilyen kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál, de megkísérlésének elmaradása egyértelműen kedvez a jelenlegi állapotok konzerválásának.
