OCR
128 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN a többiekéhez képest meghatározó, központibb, vagy különös szakértelemmel bírnak, esetleg aktívabb szerepet vállalnak a csoporton belül. Különösen igaz ez a vezetőkre. A kutatások azt is megmutatták, hogy gyakran maguk e személyek is felelősebbnek érzik magukat." A felelősségszétosztás elméletének ezen megállapításai tükrében különös értelmet nyer a testületi működés dinamikája, ti. a felsőoktatásban különösen hangsúlyosan él a kollegialitás elve, amely a döntések kiérlelése során a formális eljárás helyett — gyakran külső kényszer mellett, például szabályozás nyomására — az adott testület meghatározó tekintéllyel bíró tagjai általi meggyőzéssel, rávezetéssel jut el a határozathozatalhoz. Ugyanígy érdemes utalni arra, hogy a testületek szakértő tagjai esetében a hazai jogirodalomban is felmerült a jogi felelősség vizsgálatának lehetősége." Az a körülmény, hogy a felelősség szétosztásában a csoportok meghatározó tagjai milyen szerepet játszanak — különösen a vezetők ráhatása miatt — ismét ráirányítja a figyelmet az etikus vezetés kérdéskörére. Mindez a topmenedzsment esetében ugyanis azt jelenti, hogy világosan megértik a szervezet céljait és működését, involváltak a stratégiaalkotásban, koherensen, együttműködve dolgoznak. Ehhez pedig szükséges, hogy a topmenedzsment feje is az etikus vezetés elve szerint működjön. Akár a rektori vezetést, akár a rektor elnökletével működő szenátust, vagy éppen a rektor és a kancellár által alkotott kétfős csapatot tekintjük az egyetemek, főiskolák topmenedzsmentjének, e követelményeket egyaránt irányadónak tarthatjuk. A csoport felelősségének, illetve benne az egyén megítélésének mértékét és módját értelemszerűen befolyásolják a csoporttagok alapvető jellemvonásai is: az önző, egocentrikus résztvevők hajlamosak saját szerepüknek betudni a csoport sikerét, míg a csoportot mint egészet okolni a kudarcokért, miközben a csoportközpontú (önzetlen) gondolkodású tagok általában pont fordítva reagálnak. Ez utóbbi azonban képes kiegyenlíteni az egyéni megítélés torzításait. Látható, hogy a felelősségtudatot egyéni és csoportszinten is erősen befolyásolja a siker vagy a kudarc, tehát utólagosan is formálódik. Ezért sokkal inkább tekinthető a felelősségszétosztás a csoportműködés sajátosságai által motiváltnak, mint előzetesen tudatosan végiggondolt tervezésnek." A felelősség elvárt értékelése visszahat a döntéshozatalra. Mindemellett arra kihatással van a csoportban elfoglalt szerep is, a döntések támogató vagy elhárító jellege szerint: azok ugyanis, akik nagyobb hatalommal bírónak mutatkoznak, sokkal szívesebben hoznak támogató döntést, the individuell. A self-attention perspective, Journal of Experimental Social Psychology, 19. évfolyam, 1983/4, 295-322. Valamennyit hivatkozza: Forsyth, Donelson R. — Zyzniewski, Linda E. - Giammanco, Cheryl A.: i.m. 54-55. °6 Forsyth, Donelson R. — Zyzniewski, Linda E. —- Giammanco, Cheryl A.: im. 54-55, 264 Szamel Lajos: i.m. 395-409, °° De Hoogh, Annabel H. B. — Den Hartog, Deanne N.: i.m. 300. °6° Forsyth, Donelson R. — Zyzniewski, Linda E, - Giammanco, Cheryl A.: im. 56.