OCR Output

38 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN

törvényességi felügyeleti jogkör gyakorlását. Ennek keretében a miniszter vizsgálni
volt köteles, hogy a felsőoktatási intézmény szervezete, működése, döntéshoza¬
tali eljárása, illetőleg döntései megfelelnek-e a jogszabályoknak. Jogszabálysértés
észlelése esetén felhívta az intézményt a törvényes állapot helyreállítására. Ennek
hiányában a miniszter kettős jogosultságot kapott, részben köteles volt a jogszabály¬
sértő szabályzatot vagy döntést megsemmisíteni, részben a felsőoktatási intézmény
vezetőjének fegyelmi felelősségre vonását, illetve — a cselekmény jellegétől függően
— bírósági eljárást kezdeményezni." Azonban az Ftv.1. módosítása sem rendezte
a korábban felvetett és épp a módosításokat indukáló problémákat, amelynek oka
Prugberger Tamás szerint, hogy a minisztérium jól érzékelte a problémákat, de
nem jó választ adott azokra."

Az Ftv.1 helyébe lépő Ftv.2. megalkotása mellett az egyik legfőbb érv volt a
felsőoktatás-irányítással szemben a Lisszaboni stratégiában"? megfogalmazott
elvárások érvényesítése. ? Ennek számos eleme olyan kihívásokat tartalmazott,
amelyek — a szakirodalomban ismert álláspontok szerint — nem álltak összhang¬
ban az Ftv.1. leginkább a második világháborúig tartó korszakban kialakulthoz
hasonló struktúrájával." Véleményem szerint — bár kétségtelenül kimutathatók
hasonlóságok - az Ftv.1. vezetési rendszere jelentősen demokratikusabb, és jóval
nagyobb fokú intézményi szabadságot és autonómiát biztosított a dualizmus
és a Horthy-kor szabályozásához képest. Ettől függetlenül az Ftv.1. — részben
a számos módosítása okán is — idővel nehezen használható törvény lett, amely
valóban nélkülözte a Lisszaboni stratégia elvárásait teljesítő jogintézmények
némelyikét, pl. az elszámoltathatósággal párosuló autonómia eszközrendszerét
(vö. felelősség hiánya), a professzionálislabb) menedzsment követelményét, az
önálló vagyongazdálkodást.?"

A szakirodalmat áttekintve meglepő, hogy milyen eltérő az Ftv.2. megítélése.
Több szerző szerint az intézmények vezetésében alapvető változást hozó törvény
volt, amely az önszabályozó és szervezetalakító autonómiát kiszélesítette, azon¬

"9 Ftv.1. 1996. szeptember 1. napjától hatályos — a (3) bekezdés tekintetében 1998. január 1.
napjával módosított — 74/A. §. A rendelkezés a miniszter eljárását nem feltételes módban
szabályozta, ebből következően az abban foglaltak kógens előírásként voltak a miniszterre
hatályosak. A 74/A. § 1999-ben még egy alkalommal — számunkra most nem releváns
körben — módosult.

" Prugberger Tamás: Kritikai észrevételek a felsőoktatási törvényhez és annak 1996. évi módo¬
sításához. Magyar Felsőoktatás, 1997/1-2, 15—18., idézi: Keczer Gabriella: 2010, i.m. 57. o.

2 http://www.europarl.europa.eu/summits/lisl_en.htm (2019. oktöber 19.)

5 Nagy Marianna: 2014, i.m. 375. o. Rövid összefoglalására lásd: Keczer Gabriella: A magyar
felsőoktatás-irányítás reformja a lisszaboni stratégia tükrében, in: Farkas Beäta (szerk.):
A lisszaboni folyamat és Magyarorszäg, Szeged, JATEPress, 2007, 174-177.)

>4 Keczer Gabriella: 2007, i.m. 179.

5 Keczer Gabriella: 2007, i.m. 176.