Page 25 [25]
OCR
24 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN tevékenységre fókuszált, illetve az utóbbi időben a PTE doktorandusza, Bárány V. Fanni jelentkezett több munkával. E fontos és nélkülözhetetlen publikációk azonban a felsőoktatási jog egy-egy szűkebb szeletét érintik, gyakran más jogágak, jogterületek határán felmerülő kérdésekre keresik a választ. A hazai jogirodalom körében tehát érdemes akár évtizedekkel korábbi, művekhez fordulni, mert noha azok egy teljesen más jogszabályi környezetben és jogrendben születtek, bizonyos kérdésekben analógiát kínálhatnak. A vezetői felelősség széleskörű vizsgálata során nem célszerű a jogtudomány területén megállni, hiszen a felsőoktatás önmagában is más diszciplínák, elsősorban a közgazdaság-tudomány, a vezetéstudomány, kisebb részben a neveléstudomány, illetve a sokszor azok közös területén elhelyezkedő felsőoktatás-menedzsment kutatásának homlokterében áll. A felelősség témakörénél a szociálpszichológiai kiindulás (mint a felelősség, illetve a felelősséget kiváltó emberi magatartás eredőjének kutatásával foglalkozó tudományterület), azaz a felelősségattribúció vizsgálati körbe emelése mellőzhetetlen. Ahhoz pedig, hogy a vezetői felelősség teljes spektrumát feltárjuk, a filozófia és etika eredményeire támaszkodva szükséges az etikai felelősség bemutatása is. Ráadásul a pszichológiai, etikai és jogi felelősség egymáshoz való viszonya — utóbbi kettő esetében a felsőoktatásban hangsúlyosan — olyannyira szoros, hogy sajátosságaikat, így a jogi felelősség sajátosságait is csak ezen összefüggések ismeretében van mód teljes körben megismerni — különösen azért, mert a felsőoktatásban a vezetői felelősség jogi normában rögzített és számonkérhető terrénuma igen szűk. A felelősség vizsgálata — különösen olyan sajátos szervezet mint az egyetem esetén — tehát csak komplex módon képzelhető el, csak így kapható átfogó kép, ami egyúttal interdiszciplináris megközelítést feltételez. Azt a nyilvánvaló tényt, hogy a felsőoktatásra vonatkozó kutatások csak nemzetközi összefüggésben folytathatók, külön is erősíti a jogi szakirodalom fentiekben ismertetett szűkös mivolta, az interdiszciplináris elméletek nemzetközi beágyazottsága [különösen a metajurisztikus (jogon túli) területeken], valamint a nemzetközi gyakorlatok megismerésének elengedhetetlensége. Mind a tudomány, mind a felsőoktatás művelői és maga a jogalkotó is rendszeresen hivatkoznak a nemzetközi gyakorlatra. Ha nem csupán helyzetelemzést kívánunk végezni, de javaslatokat is meg akarunk fogalmazni, a sikeres felsőoktatási rendszerek megoldásainak ismerete is nélkülözhetetlen. Ezen túlmenően a nemzetközi jogirodalom megállapításai az analógia alkalmazásához is kellő muníciót adnak. Ezért a jelen műben bemutatott kutatáson végigfut a nemzetközi ( jogjösszehasonlítás is, noha az semmiképpen nem cél volt, hanem kizárólag eszköz ahhoz, hogy a hasonlóságok és eltérések feltárhatóak, a sikeres megoldások és a már kipróbált, de zsákutcának bizonyult elképzelések bemutathatóak legyenek, egyúttal egyfajta tükröt is mutathasson a hazai szabályozásnak, felvázolva az előttünk álló lehetőségeket. A jogösszehasonlítás eszközjellegéből adódóan azt indokolt volt leszűkíteni, hiszen
