Oldal 384 [384]
II. A LEGFONTOSABB TERMÉSZETES EREDTŰ PIROS/VÖRÖS FESTÉKANYAGOK 383
A középkortól mesterségesen is elő tudták állítani. Főként keleten használták, a
12—I6. századi ikonok festőanyagaként szolgált, de a velencei festők is alkalmazták
a képeiken. , A 18. század végére teljesen kikopik a használatból" (Sajó 2008, 43).
Sáfrány: Sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorus). Régi nevei: vadsáfrány, pórsáfrány,
parasztsafräny, olajözön, szaflör, tötsafrany, szeklic(z)e/sziklic(z)e/szelitczke, magyar
pirosító, bogács sdfrany stb. Az „olajözön” nev arra utal, hogy a növeny magvaiböl
értékes olaj sajtolható, napjainkban már főleg emiatt termesztik. A szeklice azonban
nem csupán olaj-, hanem fűszer- és festőnövény is. , Botanikailag nem rokona a
Földközi-tenger mellékén honos igazi vagy jóféle sáfránynak (Crocus sativus)" (Ke¬
mendi 1989, 38, kiemelés az eredetiben). Pirosra és sárgára is lehet vele festeni, a
szirmokban ugyanis kétféle színezőanyag van: egy vízben oldható sárga, ill. egy
vízben nem oldódó, pirosra színező vegyület, melynek neve: kartamin (v. ,,szafflor¬
kärmin”, ld. N. n. 1908, 230).°” Eredeti hazája ismeretlen, de mindenképpen trópusi,
szubtrópusi tájakról (A frikából vagy Kis-Ázsiából) került Európába. Már az ókori
görögök és rómaiak is használták, elsősorban narancsos tónusokat festettek vele
(Pastoureau 2017, 37). A 18. században főként a Rajna mentén termesztik, , mivel
ott festeni-is tudnak véle, nem tsak tollat posztót, hanem selyem-materiát-is, még
pedig piros ró sa színre" (Veszelszki 137). Egyes vélemények szerint azonban a
kartaminból (szódával) nyert rózsaszín árnyalat , az iparban csak 1800 után válik
hasznälatossä” (Endrei-Hajnal 1958, 456). Veszelszki szerint a 18. szäzadi pesti
selyemipar is kísérletezett a szeklicevel való festéssel (137). Mátyus István 18. század
végi könyve szerint ezt a növényt — a selyem, posztó és tollfestésen túl — arcpiro¬
sítóként is használták. A parasztság — fűszerként való használatán túl — pamut- és
lenvásznat színezett vele (halványsárgára), Dél-Magyarországon pl. ezzel sárgítot¬
ták a halottas lepedőket (Kemendi 1989, 39). A 19. század végén a Debrecenben
termesztett magyar , kimosott (nemesített)" sáfrányt európai viszonylatban is a jó
minőségű sáfrányok közé sorolták (ekkortájt egyébként a dél-európai és kis-ázsiai
növények szárított szirmait gömb- vagy lepényformára összepréselve hozták for¬
galomba; a szirmok , nagy festőerővel" bíró, de tartós színt nem adó kartaminját
azonban nehezen lehetett kivonni, Id. N. n. 1908, 230). Egy 19. század eleji magyar
tudósítás szerint a virágból először kivonták a sárgára festő anyagokat, majd addig
áztatták (citromleves vízben), míg a folyadék , zseresznyeszínt nem kapott", azután
abba került a festeni kívánt selyem (Kemendi 1989, 39). A virág kivonatát manapság
színezőként a cukrászat, a borászat, a gyógyszer- és a likőripar hasznosítja.
7 Vö. „chinai vörös. Igy nevezik a praeparält term&szetes cinöbert, de a szafllörböl nyert carthamint
is” (Koös 70).