Page 372 [372]
II. A LEGFONTOSABB TERMÉSZETES EREDTŰ PIROS/VÖRÖS FESTÉKANYAGOK 371
(1973) vizsgálatai szerint az ökorban a purpurarii/carinae nevvel illetett kelmefestök
foglalkoztak a biborfestéssel, a bibor-lila szin szamos valtozatat készitették: purpura
hyacinta, amethystina, ill. ianthina (a görög ion "ibolya" szóból). Fényes pirosas bíbor
szín lehetett a nagyon keresett türoszi szín, amelyet vagy blatta/oxyblatta (a gordg
blatta ‘alvadtverszin’ szöböl) vagy éyria néven ismertek." Ugyanakkor szerinte az
antik bíbornak négy típusa is elkülöníthető: r. a inathina (Türoszböl), 2. a liläsrö¬
zsaszín, 3. a mályva, 4. a sáfrány (?) színű. Ezekhez azonban nem feltétlenül csupán
a csigák váladékát használták, hanem adhattak hozzá kermeszt, orseille-t, sáfrányt
vagy más növényi festéket is (Brunello 1973, 104-105). Mäs vélemények szerint
azonban nehéz bármit is határozottan állítani, mert a bíborhoz kapcsolódó eljárások
időről időre, tájról tájra, sőt akár festőműhelyről festőműhelyre változhattak, ill. a
bíborfestékkel festett színt az is nagyban befolyásolhatta, hogy milyen árnyalatot
követelt az aktuális divat. Pastoureau szerint a bíborfestés végeredményeként a piros,
a rózsaszín, a mályva, a lila és a fekete közül bármelyik szín elképzelhető (ill. szerinte
épp olyan változatosság jellemezhette az antik bíbor árnyalatokat, mint az azokkal
kapcsolatos szókészletet, Id. Pastoureau 2017, 42; ill. 197, 53. lábj.). Amit biztosan
tudunk, hogy ezt a festőanyagot elsősorban gyapjú- és selyemfestésre használták,
ritkán alkalmazták pamuton, lent azonban sohasem festettek vele, uo. 197. 54.
lábj.): Szépségéből, tartósságából és dc$úgaságából adódóan az előkelők viseletéhez
kapcsolódott, értékességét jól mutatja, hogy a türoszi bíborral festett gyapjú ára a
Kr. e. 2. században tizenötször-hússzor annyiba került, mint a festetlené (uo. 42).
A bíborcsigával való festés legkésőbb Konstantinápoly 1453-as bevételéig maradt
fenn, ,a bíborfestés mint kivesző iparág utolsó említése" 1165-ből való, Tudelai
Benjámin ugyanis ekkor jegyzi le, hogy , a thébai zsidó közösség selyemruhák és
bíbor gyártásáról híres" (Finlay 2004, 353).
Bibortetü Id. Kosenil és Kermesz
Brazilfa Id. Vörösfák
rendkívül könnyen variálódnak és rendkívül érzékenyek a külső körülményekre, pl. napfény¬
re, hőre stb., ezzel összefüggésben nagyon könnyen változik az aktuális színezetük. (Ehhez
a problematikához Id. még ZENTGRAF-IMMING-IMHOF 2000; HEDRICK-WONG
2013.)
Vö. a latin , költőknél az egyszerti murex [‘kagylé’] is jelentheti a bíbort, habár azok többnyire
az általánosabb fucus szót használják a bíbor jelzésére; a késői császári korban a b/azza szó is
elöfordul a biborra nezve” (PRUZSINSZKY 1902). Ezek koziil a fucus az orseille-t (ld. ezen
melleklet azonos cimszavät) is jelölhette (ld. LatSz fucus, fucinus).
3 Bizonyosan azzal is összefügg&sben, hogy a lenböl szött anyag „nehezen festhetö, ezert fökent
fehérített vagy természetes állapotban használták" (LASZLO 1983, 293).