Oldal 266 [266]
I. ELSŐ HIPOTÉZIS: A PIROS ‘ROZSASZIN, KEKBE HAJLO PIROS" JELENTÉSE 265
is (Goethe 2010, 93). A pácok természete a fenti színezékkel festhető textilszínek
tekintetében valóban meghatározó. Bár a kosenilből már timsós páccal is gyönyörű
piros árnyalatot tudtak elérni, Drebbel 17. századi receptjével (Id. a II. melléklet
Kosenil szócikkénél) olyan pirost szín született, amilyent — legalabbis Greenfield
szerint — még senki sem látott korábban (Greenfield 2006, 180). Ki tudja? Talán
valóban ekkor tűnt fel a ruházkodás történetében először az a telitett, kiegyensú¬
lyozott (vagy kissé sárgába hajló) élénkpiros, melyet mai felfogásunk szerint fokális
pirosnak vélünk. Voltaképpen tehát sokáig kellett arra várni, hogy a mai megítélés
szerinti , igazi piros" a természet élénkpiros alkotásain (virágokon/drágaköveken
stb.) túl kézzel foghatóvá váljon a festett ruhák kelméiben is. (Természetes festé¬
kekből kétszer ugyanazt az árnyalatot egyébként csak ritkán lehetett előállítani
még egyazon bevált receptből is, főleg a színezékanyagok koncentráltságának
eltérései, ill. a festési körülmények kiküszöbölhetetlen változásai miatt. Az indo¬
néziai iban dajakoknál pl. máig szigorú tabuk övezik a textilek pirosra festésének
műveletét, mivel könnyen félresikerülhet a kapott szín: rózsaszín vagy barnás
lehet a végeredmény. Hogy milyen nehéz dolguk is van a textilfestéssel a nőknek,
azt jól kifejezi az általuk használt ,az asszonyok háborús ösvénye" metafora, ld.
Nabholz-Kartaschoff 2007, 57).
Egy 1770-es évekbeli hazai összeírásból fennmaradt jelentés szerint a Zólyom
megyei Radványon dolgozó , posztófestő, úgynevezett ScbönFürber" legdrágábban
festett színeit kosenillel készítette, ill. ezzel a színezékkel festett , szép Pompadour,
karmazsin vagy Ponso színre" (K. Karlovszky 1896, 15). De ugyanezen árjegyzékben
közvetlenül e tétel után látjuk az ibolyaszínt és a rózsaszínt is, és csak az utóbbiak
említése után következnek a közepes minőségű, végül pedig a ,közönséges festék¬
kel" festett tónusok nevei. Feltételezhető, hogy a radványi festőmester a legdrágább
árnyalatok után szereplő, de azokhoz hasonlóan költséges ibolyaszínű és a rózsaszínű
tónust szintén kosenillel festhette, már csak azért is, mert a közönséges festékkel
festett olcsó színek között is szerepel néhány pirosas és lilás árnyalat, így (újra) a
karmazsin, a Pompadour és az ibolyaszín is, ezek azonban nyilvánvalóan már más
(olcsóbb) festőanyaggal készültek. Vagyis ez a hazai ipartörténeti dokumentum szin¬
tén a rózsaszín-lila/bíbor-piros színek festéktechnikai összetartozásáról árulkodik.
Hipotézisem szerint a piros színnév eredeti szemantikája szerint nem különíti
el ezeket a vizuálisan és festéstechnikailag is összefüggő árnyalatokat, ez viszont
nem jelenti egyben azt is, hogy nyelvünkben korábban a $iros szót alkalmazták
a kosenillel festett szövetekre, hiszen — mint már szó volt róla — az öltözködéssel
kapcsolatban szinte kizárólag a veres/vörös jelzővel találkozhatunk más egyéb,
fökent tärgy+szin szerkezetü szinelnevezések, pl. rözsaszin, testszin, meggyszin
stb. mellett.