Seite 248 [248]
OCR
5. A RÓZSASZÍN 247 »@ menyasszonyos ház előtti fenyőket, vagy a tornác oszlopait fenyőgirlanddal kötik össze vízszintesen, amelybe fehér virágot fonnak. Ennek szüzkoszorú a neve, és a menyasszony tisztaságát jelképezi. [...]. Ma is, amikor fonjak [...] megkérdezik a menyasszonytol: ne késsiink-e belé vaegy pirosat es? Met, vigydjz, ha ugy vagy [ti. állapotos], a koszorú megmozdul a fejeden!”* A házasságon kívüli nemi élet összekötése a piros szóval és színnel egyes, a folklóralkotások jegyeit is részben magukon viselő költeményekben, ill. a történeti forrásanyagban is felfedezhető. Például a feleségét a szajha szeretője kedvéért megfojtó férfi tragédiáját megéneklő dalban az akasztófa színe egyszerre lehet az erőszakos-véres cselekedet, ill. a nő ledérségének szimbóluma: »Az erdébe most faragják azt a fát, Mekre gonosz Gyuri Bandit akasztják. Félódala pirosra van befestve Az a szajha jajsz6va sir mellette” (Schram 1962b, 201). Ebből a szempontból tanulságos az az 1814-ben feljegyzett erdélyi per is, melyben egy rossz hírű asszony csúfneveként a , Piros Kurva" jelzős szerkezettel találkozunk (Id. SzT I. 580; III. 281; IV. 985; V. 1034). A piros ebben a kontextusban való használata azonban véleményem szerint nem feltétlenül , a szajhasággal asszociálódott skarlátvörös színre" utal (Finlay 2004, 152), hanem sokkal inkább a rózsaszínű arc mesterséges úton történő élénkebbé tételére: vagyis az arcpirosításra (másképpen az arc , mázolására"), pontosabban annak túlzásba vitt mértékére. Méghozzá leginkább azért, mert a magyar nyelv már az írott források megjelenésétől fogva nem csupán a természet adta élénk, hanem a növényi, ill. egyéb pirosítószerek révén pirossá tett arcszín kifejezésére is a piros szót alkalmazta: látjuk az esetről megemlékező személy mással magyarázza, ugyanakkor a cipő színének ilyesféle asszociációja is meghúzódhat a történés hátterében. BALÁZS 1994. Vö. a következő népdalban a fehér rózsa a hajadon leány, a piros rózsa pedig a szerelemben jártas édesanya jelképe: , Túlsó soron a mi házunk, / Fejér rózsa nyílik nálunk, / Ha fejér kell, azt is adok, / Ha piros kell, magam vagyok" (ERDÉLYI Zs. 1961, 179; vô. ABAFI 1875, 20). À parasztsäg élébeszédében azonban a fehér és a piros rózsa egyszerűen csupán az arcszínnel is azonosulhatott, pl. egy fehér arcú leányt intett így az édesanyja: , hát te azt gondolod, hogy mindenki a piros rózsát szereti? Tudd meg kislyányom, van olyan is sok, aki a fehér rózsát szakítja le, mert neki az a legszebb" (BALOGH-FÜLEMILE-STEFÁNY 2004, 22).
