Oldal 248 [248]
5. A RÓZSASZÍN 247
»@ menyasszonyos ház előtti fenyőket, vagy a tornác oszlopait fenyőgirlanddal kötik össze
vízszintesen, amelybe fehér virágot fonnak. Ennek szüzkoszorú a neve, és a menyasszony
tisztaságát jelképezi. [...]. Ma is, amikor fonjak [...] megkérdezik a menyasszonytol: ne
késsiink-e belé vaegy pirosat es? Met, vigydjz, ha ugy vagy [ti. állapotos], a koszorú
megmozdul a fejeden!”*
A házasságon kívüli nemi élet összekötése a piros szóval és színnel egyes, a fol¬
klóralkotások jegyeit is részben magukon viselő költeményekben, ill. a történeti
forrásanyagban is felfedezhető. Például a feleségét a szajha szeretője kedvéért
megfojtó férfi tragédiáját megéneklő dalban az akasztófa színe egyszerre lehet az
erőszakos-véres cselekedet, ill. a nő ledérségének szimbóluma:
»Az erdébe most faragják azt a fát,
Mekre gonosz Gyuri Bandit akasztják.
Félódala pirosra van befestve
Az a szajha jajsz6va sir mellette” (Schram 1962b, 201).
Ebből a szempontból tanulságos az az 1814-ben feljegyzett erdélyi per is, melyben
egy rossz hírű asszony csúfneveként a , Piros Kurva" jelzős szerkezettel találkozunk
(Id. SzT I. 580; III. 281; IV. 985; V. 1034). A piros ebben a kontextusban való hasz¬
nálata azonban véleményem szerint nem feltétlenül , a szajhasággal asszociálódott
skarlátvörös színre" utal (Finlay 2004, 152), hanem sokkal inkább a rózsaszínű arc
mesterséges úton történő élénkebbé tételére: vagyis az arcpirosításra (másképpen az
arc , mázolására"), pontosabban annak túlzásba vitt mértékére. Méghozzá leginkább
azért, mert a magyar nyelv már az írott források megjelenésétől fogva nem csupán
a természet adta élénk, hanem a növényi, ill. egyéb pirosítószerek révén pirossá
tett arcszín kifejezésére is a piros szót alkalmazta:
látjuk az esetről megemlékező személy mással magyarázza, ugyanakkor a cipő színének ilyesféle
asszociációja is meghúzódhat a történés hátterében.
BALÁZS 1994. Vö. a következő népdalban a fehér rózsa a hajadon leány, a piros rózsa pedig
a szerelemben jártas édesanya jelképe: , Túlsó soron a mi házunk, / Fejér rózsa nyílik nálunk,
/ Ha fejér kell, azt is adok, / Ha piros kell, magam vagyok" (ERDÉLYI Zs. 1961, 179; vô.
ABAFI 1875, 20). À parasztsäg élébeszédében azonban a fehér és a piros rózsa egyszerűen
csupán az arcszínnel is azonosulhatott, pl. egy fehér arcú leányt intett így az édesanyja: , hát te
azt gondolod, hogy mindenki a piros rózsát szereti? Tudd meg kislyányom, van olyan is sok,
aki a fehér rózsát szakítja le, mert neki az a legszebb" (BALOGH-FÜLEMILE-STEFÁNY
2004, 22).