Oldal 189 [189]
OCR
188 V. A PIROS/ROZSAS ARC, A PIROS ROZSA ES A ROZSASZIN , Gyakorta a szororok mennek vala Szent Margit asszonynak ti. holt] zeszéhez és megnézék vala és látják vala, hogy szebb, pirosbb vala, hogynem éltében" (Érszegi 1983, 140). A piros bőrszín az ember elevenségét jelöli, egy 1592-es forrásban pl. már a következő jellemzést olvashatjuk (mai átírással): , eleven piros színű, jó termetű" (ld. NySz II. 1598). A piros szó a bőr kontextusában még napjainkban is elsősorban az egészségről alkotott képzetekkel fonódik össze (Id. MacLaury et al. 1997; Kiss 2004; Benczes—Czifra-Toth 2014), ahogyan azzal kapcsolta össze a hagyományos paraszti szemlélet is ( Ojam piros vóut az orcája, maj kicsattant" — írja Csűry Bálint a Szamosháti szótárban [I. 494], majd két okot ad meg zárójelesen, amitől piros lesz az arcbőr, közülük az egyik a hideg, a másik viszont éppen az egészség. Vö. a hazai német nemzetiségnél a piros szintén egészségjegy, Id. Schőn 2009, 420.) Az arc egészséges színével kapcsolatban megemlíthető, hogy az eredetileg önálló, "egészséges (színű), telt" jelentésű pozsgás melléknév a 17—18. század folyamán forrt össze a piros színnévvel olyannyira, hogy ma már kizárólag a , pirospozsgás" összetetelben alkalmazzuk (RSzSz 332; TESz III. 208, 208-209; ESz 644). A szép és kivanatos piros arcszint hazánkban minden időben és társadalmi rétegben nagyon fontosnak tartották, a paraszti szépségideál szerint ,,az arcbér kívánatos színe az enyhén pirosas, mérsékelt arcpírral színezett árnyalat volt" (Juhász 2006, 107). Az ilyen arcszínért és így az egészséges kinézet, de egyben természetesen az egészség eléréséért különféle praktikákhoz folyamodtak. Egyik interjúalanyom szerint neki gyermekkorában - nyilvánvalóan a színanalógián alapuló mágia hatásában bízva — pirosra sült kenyérhéjat kellett fogyasztania saját pirosságát biztosítandó: , Édesanyám mindig azt mondta, hogy edd meg a kenyér haját, mer aítú leszel szép piros" (szül. 1934-ben Kazáron) A néprajzi szakirodalomban máshonnan is előfordul ugyanennek a szokásnak az említése: „A gyerekeket avval bisztogatták, hogy egyik meg a kenyirhajat, mert a kenyirhajtul piros, egissiges lessz az ember arca” (DCSz 431; vö. SzamSz 1. 475; Juhász 2006, 109). A szép piros orcát korábban úgy is megpróbálták kicsikarni a természettől, hogy pl. a várandós anya — a születendő gyermeke egészséges arcszíne érdekében — piros almäba ,harapdält” (Ujväry 2002, 694), vagy az újszülött arcára — közvetlenül megszületése után — édesanyja méhlepény körüli vérét kenték (Vajkai 1943, 56), esetleg
