Oldal 155 [155]
OCR
154 IV. A VÖRÖS/VERES JELENTÉSRÉTEGEI „A vert szép piros folyadéknak ismerjük valamennyien. Színe a viruló élet szimbóluma. Ez adja az arc mosolygó rózsás színét, a kicsattanó piros ajkak biborát. Mikor valaki fülig pirul és lángvörös lesz, arcbőrében birtelen kitágulnak az erek (vasodilatatio) és teleszaladnak vérrel |... Nevezetesek a hemoglobin kémiai sajátságai: ha oxigénnel egyesül, színe élénk piros, ha elvesszük tőle az oxigént, sötét szederjes külsejű. Ha főzzük a hemoglobint, szetesik, elbomlik és színe barnára változik; ennek a barnaszínű anyagnak már nem hemoglobin a neve, hanem hematinnak mondjuk. A fott marhahis barna szinét a hematin adja; a roastbeef barnás szélében már elbomlott a hemoglobin, véres középső részén még nem. [...] Az alvadt vér sötétpiros, szinte fekete [...] darabos kocsonyahoz hasonls [...] így alakul át a |...] sötet, szinte fekete-piros, szederjes, venäs ver szensavban szegenyebb, de viszont oxigenben gazdagabb, elenk, mosolygö-piros, arteriäs vérré"? (Alexander-Lenhossék [1905], 199-200, 206, 207, 216). Ha alaposan összehasonlítjuk az iménti két idézetet, azt látjuk, hogy az előbbi leírás, amikor általánosságban ír a vér árnyalatáról, a meggyszínű színnevet alkalmazza, utóbbi viszont szép pirosként határozza meg ugyanezt. A korábbi írás a vénás/ütőeres vér sötétebb színét egyenesen kéknek írja le, az iménti szöveg , fekefe-piros, szederjes" színűnek állítja be ugyanezt (vö. Goethe 2010, 76). Ami pedig a minket most leginkább érdeklő alvadt vér színét illeti, az előbbi forrás a vörös jelzőt használja, az utóbbi viszont a söfétpírosat és a feketét. Véleményem szerint ez a két forrás nem mond ellent egymásnak. A meggyszín jelenthet ugyanis szép piros színt, a kék pedig szederjest (legalábbis a következő értelemben: ‘szederkék’). Ha ezt elfogadjuk, abból annak kell következnie, hogy az alvadt vér színét azért lehet a vörös jelzővel is illetni, mert tulajdonképpen az szinte feketébe hajló, sötétpiros árnyalatú (vö. ,aludt feketéllő vér", Id. Sitkey: HGy 251. Érdekes, hogy az alvadt vér tónusát régóta asszociálják a cékla sötét színével is, pl. Pethe: Mgazd 172; vö. Gárdonyi 1920, 85). A véralvadék azonban nem mindig sötétpiros, hiszen a színe hő, nedvesség és más körülmények hatására könnyen módosulhat. Legalábbis ez derül ki egy 1905-ből származó írásból, amelyben különféle szívsérüléseket szenvedő személyek kórtani eseteinek orvosi elemzése szerepel. Ebben ugyanis a következő jelzők szerepelnek a szívburokban, ill. a tüdőben talált véralvadékok színének meghatározására: szennyes vörös, helyenként rozsdás vagy sárgás színű; barnás vörös; rozsdás barnás; fekete-vörös (Kenyeres 1905).
