OCR
122 III. A r£Gı KATEGÖRIAJELÖLÖ: A VERES/VÖRÖS vr nezéke (elsősorban a tölgyfán élősködőé, de valószínűleg nagyban hasonlít ehhez a lengyel bíbortetűé is) , timsópácon bordó-piros (crimson, karmazsin); timsópácon vizelettel skarlátvörös; ónpácon skarlátvörös, timsó -- borkőpácon kármin; krómés vaspácon bíbor színt adott" (legalábbis Hajnal Lászlóné kutatásai szerint, ld. Timár-Balázsy 2002, 52; vö. Sipos 1978, 169). LA kármin a festészeti szaknyelvben az amerikai bíbortetű festékanyaga kissé kékbe hajló piros színének elnevezésére is szolgál, nem csupán magára a színezékre, vagyis a kosenilre.] Söt mär a 18-19. századi források is azt hangsúlyozták, hogy a kosenil és a kermesz nem csupán pirosas színeket adnak, , hanem viola, sárga" színre, sőt még , fahéjbarnára is" lehet velük festeni (Id. EuMaF 362; vö. Kubinyi 1856, 403). Tehát önmagában még a színezőanyagok pontos ismerete sem árul el sokat arról, hogy milyen színű lehetett az egykori piros csizma. Sőt, ha a bőrök pirossá tételéhez a különböző színezőanyagokat eltérő arányokban, ill. eltérő pácokkal és segédanyagokkal alkalmazták, akkor nagyon valószínű, hogy nem is voltak mindig és mindenhol pontosan egyazon árnyalatúak a piros csizmák. Sötétségükben pl. bizonyosan különböztek egymástól, hiszen Bél Mátyás korábban már idézett -— latin nyelvű — művében a csizmák színeiről is megemlékezve a sárga mellett külön említi a piros és a sötétvörös színű csizmákat (Id. Wellmann 1984, 457. Egyébként sötét- vagy meggyvörös bőrről — amelyet égerfa- és nyírfahéjjal készítettek — még a közelmúltból is van adatunk pl. Moldväböl, Id. Haläsz 2010, 159). Bel talän a sötétvörös alatt a magyar nyelvű forrásokban olykor előforduló szederjes nevvel illetett színű csizmát érthette (pl. Kőváry 1861, 52). Talán erre utal, hogy II. Rákóczi Ferenc ebben a feltehetőleg sötét árnyalatban szeretett volna , lutheránus" (azaz valószínűleg középhosszú, bő szárú, Id. Márk 1907, 313) csizmát rendelni, hiszen beleegyezett abba, hogy , ha pedig nincs" kéznél ilyen színű karmazsin, jó lesz „feketebül” is (Ihaly 1882, 758). Räadäsul az is nagyban befolyäsolhatta a csizma vegleges ärnyalatät, hogy az alapanyagként szolgáló szattyánt és kordovan(y)t a tobak(os) mesterek nem minden történeti időszakban és területen cserezték timsóval (mivel a timsós bőr kevéssé nedvességálló, Id. Gáborján 1962, 105), hanem újabban sokszor inkább — magas tannintartamü — cserszömörcevel csäväzhattäk. Ez utóbbi cserzésmód — a timsóssal ellentétben — egyfajta világos sárgás-zöldes színt ad a bőrnek, ez az alapszín pedig a festést/színezést követően a sárga szín irányába befolyásolhatta a végleges vizuális hatást, pl. a kermesszel pirosított csizma a sárga miatt nem vált kékespiros árnyalatúvá, csupán pirossá."?? 12 "Torma László szíves szóbeli közlése. Ennek némileg ellentmond Nagy László véleménye, szerinte „a 18. &s 19. szäzadban a hazai kordoväny- Es szattyänkeszitök... aszömörcefelek közül... a Rhus cotinus L-t használták cserzőanyagnak", ennek a főzete pedig , más növényből (főként tölgyfak