Oldal 116 [116]
OCR
7. A PIROS MINT KATEGÓRIAJELÖLŐ 115 1971, 217. Bäcskäböl viszont zöld színű csizmáról szóló adattal is rendelkezünk ugyanebből az időből, ld. Badics 1891, 603.) Sét voltak olyan magyar vidékek is, ahol a jobbágyleányok — a Napkirály-korabeli francia divat hatására — piros sarkú sárga vagy fekete, , illetve változatként" sárga sarkú piros csizmát viseltek (Katona 2017, 56; vö. Gáborján 1959, 217). 7.13. Festőanyagok, illetve a karmazsin szó jelentésrétegei De milyen árnyalatú lehetett a piros szóval jelölt csizma és karmazsinbőr? Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez meg kell ismerkedni a csizma alapanyagául szolgáló bőrök festőanyagaival, amelyeket a hazai szakirodalomban legbővebben Nagy László foglalt össze a veszprémi tobakmesterség múltjára vonatkozó vizsgálata során. Cikkében azt írja a 18-19. századi bőrfestési eljárásokról és a festékanyagokról, hogy azok részben a , közös arab-török" recepteknek, részben a , sokfelé vándorló" céhlegények tapasztalatszerző útjainak köszönhetően , igen nagy területen" majdnem teljesen uniformizált módon voltak jelen (Nagy L. 1971, 217). A tobakosok által alkalmazott festési eljárások talán hasonlók lehetettek hazánkban is, ill. az is feltételezhető, hogy a 18. században már a magyar mesterek is viszonylag korszerű festőtechnikák birtokába jutottak. Hozzájárulhatott ehhez, hogy II. Rákóczi Ferenc 1708-ban Huszt városába , karmazsin, szattyán és kordován bőrök" kikészítésében jártas örmény mestereket hozatott, Munkácson pedig szintén török földről való „karmazsinos timärokat” foglalkoztatott (Márki 1907, 314). Valószínű az is, hogy ezektől a jól képzett tobak(os)októl a minőségi piros színű bőrök készítését is ellesték a magyarok, hiszen a 18. század folyamán — a sárga lábbelik rovására — egyre inkább megnőtt az igény a piros csizmák iránt (ahogyan arra pl. Erdélyi János is felfigyelt, Id. 1851, az 1483. közmondáshoz fűzött magyarázatát). De milyen színezési és festési eljárások léteztek arra, hogy a bőr pirosas színt kapjon? Nagy László tollából szó szerint idézem az erre vonatkozó összefoglalást: , Gyakran találkozunk szintén külföldi receptek között a fekete üröm és a cochenille főzetével. Ezek és több más növény, mint: a gyömbér, a brazíliai fa, a festőbuzér stb. főzetei sohasem szerepelnek egyedül a piros festék anyagában, rendszerint egymással és különböző cserzőanyagok, különösen gubacspor és timsó levével keverve, sokféle kombinációban [...] a timsó meg felelő adagolásával a piros szín árnyalatait szabályozták. Minél többet tettek belőle a növényi főzetbe, annál sötétebb színt értek el. [...] A legélénkebb piros festéket a kermes, karmazsinbogyó (Phytolacca americana) főzetével és gubacsfürdővel készítették. Ezzel festették a 18. századi szattyánbőrök legbíresebbjét, a karmazsint" (Nagy L. 1971, 217).
