Seite 116 [116]
7. A PIROS MINT KATEGÓRIAJELÖLŐ 115
1971, 217. Bäcskäböl viszont zöld színű csizmáról szóló adattal is rendelkezünk
ugyanebből az időből, ld. Badics 1891, 603.) Sét voltak olyan magyar vidékek is,
ahol a jobbágyleányok — a Napkirály-korabeli francia divat hatására — piros sarkú
sárga vagy fekete, , illetve változatként" sárga sarkú piros csizmát viseltek (Katona
2017, 56; vö. Gáborján 1959, 217).
7.13. Festőanyagok, illetve a karmazsin szó jelentésrétegei
De milyen árnyalatú lehetett a piros szóval jelölt csizma és karmazsinbőr? Ennek
a kérdésnek az eldöntéséhez meg kell ismerkedni a csizma alapanyagául szolgáló
bőrök festőanyagaival, amelyeket a hazai szakirodalomban legbővebben Nagy László
foglalt össze a veszprémi tobakmesterség múltjára vonatkozó vizsgálata során.
Cikkében azt írja a 18-19. századi bőrfestési eljárásokról és a festékanyagokról,
hogy azok részben a , közös arab-török" recepteknek, részben a , sokfelé vándorló"
céhlegények tapasztalatszerző útjainak köszönhetően , igen nagy területen" majd¬
nem teljesen uniformizált módon voltak jelen (Nagy L. 1971, 217). A tobakosok
által alkalmazott festési eljárások talán hasonlók lehetettek hazánkban is, ill. az is
feltételezhető, hogy a 18. században már a magyar mesterek is viszonylag korszerű
festőtechnikák birtokába jutottak. Hozzájárulhatott ehhez, hogy II. Rákóczi Ferenc
1708-ban Huszt városába , karmazsin, szattyán és kordován bőrök" kikészítésében
jártas örmény mestereket hozatott, Munkácson pedig szintén török földről való
„karmazsinos timärokat” foglalkoztatott (Márki 1907, 314). Valószínű az is, hogy
ezektől a jól képzett tobak(os)októl a minőségi piros színű bőrök készítését is el¬
lesték a magyarok, hiszen a 18. század folyamán — a sárga lábbelik rovására — egyre
inkább megnőtt az igény a piros csizmák iránt (ahogyan arra pl. Erdélyi János
is felfigyelt, Id. 1851, az 1483. közmondáshoz fűzött magyarázatát). De milyen
színezési és festési eljárások léteztek arra, hogy a bőr pirosas színt kapjon? Nagy
László tollából szó szerint idézem az erre vonatkozó összefoglalást:
, Gyakran találkozunk szintén külföldi receptek között a fekete üröm és a cochenille főze¬
tével. Ezek és több más növény, mint: a gyömbér, a brazíliai fa, a festőbuzér stb. főzetei
sohasem szerepelnek egyedül a piros festék anyagában, rendszerint egymással és különböző
cserzőanyagok, különösen gubacspor és timsó levével keverve, sokféle kombinációban [...] a
timsó meg felelő adagolásával a piros szín árnyalatait szabályozták. Minél többet tettek belőle
a növényi főzetbe, annál sötétebb színt értek el. [...] A legélénkebb piros festéket a kermes,
karmazsinbogyó (Phytolacca americana) főzetével és gubacsfürdővel készítették. Ezzel
festették a 18. századi szattyánbőrök legbíresebbjét, a karmazsint" (Nagy L. 1971, 217).