Oldal 64 [64]
OCR
3. KÉT TUDOMÁNY, KÉTFÉLE VIZSGÁLATI ELJÁRÁS ÉS CÉL 63 ill. a 18-19. századi írott forrásokból kiolvasható színnévhasználatban, az nem lehet egyszerűen a véletlen műve. Sőt, az a tény, hogy az írott források többnyire művelt férfi szerzői és a vidéken — olykor ráadásul nyelvhasználatában sajátos helyzetű közösségekben - élő mai idős asszonyok sok esetben azonos kontextusban használják az általam vizsgált színneveket, sokkal inkább arról tanúskodnak, hogy a szóban forgó színelnevezések vonatkozásában bizonyos szemantikai vagy szimbolikai jelentéselemek hosszú időn át, ill. széles társadalmi körben létezhettek. Módszertani szempontból talán szokatlannak tűnik az élőbeszédbeli színnevek, ill. a történeti írott forrásokban fellelhető színnevek — két különböző vizsgálati módszer által feltárt — használatának és jelentéseinek összekötése. Ugyanakkor a különböző módszerek révén összegyűjtött adatokat — mint látni fogjuk — nem önmagukban és nem csupán egymáshoz viszonyítva értékeltem, ill. értelmeztem, hanem együttesen, az eddigi kutatások eredményeivel, sőt a szakirodalmi párhuzamokkal (pl. az orosz nyelv régi és mai "vörös" színnevével) is egybevetve. A színnevek korábbi (különösen a középkori vagy a kora újkori) jelentésének vizsgálata már önmagában is bonyolult feladat, Biggam elképzelése szerint pl. ez csak kizárólag ún. ,interdiszciplináris szemantika" keretében képzelhető el. (Biggam a nehézségeket pontosan a piros szín példáján mutatja be, amikor az angol red és rede színnév egy adott, 14. századi szövegben előforduló vizuális jelentéséhez ,botanikai, heraldikai, irodalmi és gemmológiai" ismeretek együttesével igyekszik közelebb férkőzni, Id. 2012, 9.1.—9.3. részek). Mint látni fogjuk, saját kutatásom során én is nagyban támaszkodtam további tudományokra: a rózsaszín és a szőlő színjelzői kapcsán bizonyos botanikai, a színek szimbolikája kapcsán (a rózsára, ill. a római katolikus liturgiai előírásokra vonatkozó) kultúrtörténeti, a festékek kapcsán (a festőanyagokra, kelmefestészetre vonatkozó) technikatörténeti, a színek osztályozása kapcsán (pl. a színtan általános fejlődésére vonatkozó) művészettörténeti ismeretekre. A színneveket bőven emlegető írott forrásokkal — legalábbis nagyobb menynyiségben — csupán a 19. századtól rendelkezünk, éppen ezért az értelmezésnél leggyakrabban ezekre támaszkodunk. E századból talán aránytalanul sokszor idézzük majd a művészetet értő vagy művészeti tanulmányokat folytató szakemberek véleményét is. Ennek egyszerűen az az oka, hogy ezek az értelmiségi férfiak olykor a megnevezett szín vizuális milyenségéről is igyekeztek valamit megfogalmazni. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a művelt szerzők a saját korukban specializált tudás birtokában lehettek (éppúgy, ahogyan napjaink színtanban, művészettörténetben járatos szakemberei is sajátos tudás birtokában vannak, ill. sajátos szókinccsel bírnak a színek kifejezésére), éppen ezért az ő specifikus ismereteiket az átlagemberek tudásával nem szabad összetéveszteni.
