Page 63 [63]
OCR
62 II. MÓDSZERTAN 3. KÉT TUDOMÁNY, KÉTFÉLE VIZSGÁLATI ELJÁRÁS ÉS CÉL Voltaképpen tehát két teljesen különálló módszert alkalmaztam, amelyek nemcsak abban térnek el egymástól, hogy két különböző diszciplínából származnak (ti. a helyszíni gyűjtés a néprajztudományból, a korpuszelemzés a nyelvészetből), hanem abban is, hogy más-más idősíkban igyekeznek tetten érni a piros és a vörös színneveknek a kognitív piros kategóriához való viszonyát. Míg ugyanis a néprajzi terepmunka révén elsősorban a mai állapotokhoz igyekeztem hozzáférni, ill. esetlegesen még az emlékezetből előhívható múlt feltárásával számolhattam, addig az adatbázisokban való vizsgálódással elsősorban a távoli múltra igyekeztem kiterjeszteni a kérdés tanulmányozását. Nyelvészeti szempontból a két eltérő vizsgálat ráadásul nem csupán az időhatárok miatt különbözik, hanem amiatt is, hogy míg a jelenre irányuló kutatás az élőbeszédre fókuszált, addig a diakrón vizsgálat — lehetőségeiből adódóan — kizárólag az írásbeli nyelvből vette az adatait, hiszen a szövegkorpuszok egy-két kivételtől (pl. egyes bírósági perekben elhangzott mondatoktol)* eltekintve csak ebbe engednek betekintést. Figyelembe kell venni ezenfelül azt is, hogy az általam végzett szinkrón és diakrón kutatás közül egyik sem igazán alkalmas szélesebb körű általánosságok megfogalmazására. Recens vizsgálataim során ugyanis csak bizonyos közösségek bizonyos nemű és korú csoportjainak a tudásához igyekeztem közel férkőzni, sőt, az általam választott települések egy része nyelvészeti és kulturális szempontból is periférikusnak számít (pl. a moldvai Klézse bizonyosan), vagyis az általam gyűjtött anyag egy része kifejezetten specifikusnak tekinthető. Nagyobb ívű törvényszerűségek megállapítása az írott történeti korpuszokra támaszkodva is eléggé nehézkes, hiszen az általam felhasznált adatbázisok összetétele rendkívül heterogén, sokféle szövegtípus fellelhető bennük, amelyek nehezen kezelhetők összefüggő egységként, hiszen másféle céllal, másféle közönségnek, ill. másféle nyelvezettel készültek pl. a szépirodalmi alkotások, mint a tudományos írások, de más a forrásértékük mondjuk a hagyatéki vagy egyéb leltáraknak, mint a — kéziratos vagy nyomtatott — festékrecepteknek. Ugyanakkor nem hiszem, hogy mindezekből kifolyólag egy ilyen összetett kutatásnak teljesen le kellene mondania egyes, szélesebb körben érvényesnek tetsző szabälyok körvonalazäsäröl. Nézetem szerint ugyanis, ha szembeötlenek bizonyos hasonlóságok az általam megkérdezettek színnevekre vonatkozó tudásában, >” Tôth Istvän György saját kutatási során felfigyelt arra, hogy a törvényszéki írnokok által lejegyzett tanuvállomások közül , sok piszkozatban és tisztázatban egyaránt fennmaradt". Miután ezeket összehasonlította egymással azt állapította meg, hogy , a vallomások általában hűen tükrözik a parasztok szavait” (1994a, 119).
