Page 60 [60]
OCR
2. DIAKRÓN VIZSGÁLAT: KORPUSZELEMZÉS 59 jelentésükre. Vagyis nem arra voltam kíváncsi, hogy időben visszavetítve mely színnév lehetett inkább alapszínnév, hanem sokkal inkább arra, hogy a két önálló megnevezés használatában milyen különbségek mutatkoztak a múltban. Éppen ezért elsősorban arra törekedtem, hogy megismerjem azokat a referenciákat és tágabb szövegkörnyezeti elemeket (együttesen a kettőt a következőkben nye/vi kontextusoknak vagy csak egyszerűen kontextusnak nevezem), amelyek az általam terepen gyűjtött, pirosas jelentésű színnevekhez kapcsolódnak ezekben a szövegkorpuszokban. ( Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a régi szövegek csupán az írott nyelvről tanúskodnak, nem pedig ahhoz hasonló nyelvhasználatról, mint amilyennel színmintás gyűjtéseim közben a terepen találkoztam.) Összességében azonban leginkább mégis azért fogtam korpuszelemzésbe is, hogy a terepmunka szinkrón módszerét diakrón szempontú analízissel egészítsem ki. Így az adatbázisokat már eleve abból a szempontból jelöltem ki, hogy az általuk összegyűjtött anyagot történeti forrásként hasznosíthassam, méghozzá azért, mert elsősorban az érdekelt, mit lehet a szöveges források alapján megtudni az általam részletesebb elemzésre kiválasztott színnevek múltjáról. Ennek során problémaként merült fel, hogy az írott források sok esetben csak korlátozottan lehetnek a segítségemre. Főleg a szemantika vizuális elemeinek (vagyis a színnevek elsődleges színre vonatkozó jelentéseinek) a változása olvasható ki nehezen az írott szövegekből, mivel pusztán csak a színnevek szövegkörnyezetének elemzéséből lehetetlen minden kétséget kizáróan kimutatni, hogy egy adott időszakban a minket érdeklő színnév pontosan milyen szintartomänyt jelölt. Mint már fent leszögeztük, sohasem lehetünk teljesen bizonyosak abban, hogy az a személy, aki írásban lejegyezte azt az adott színnevet, pontosan milyen árnyalatot értett alatta. Kizárólag írott forrásokból lehetetlen megállapítani pl. azt, hogy mely árnyalatot gondolták korábban a piros kategória legtipikusabb tagjának, azaz a fokális pirosnak. A 20. század eleji források között ugyan akad olyan, amely utal erre, de a vélemények nehezen egyeztethetők össze, hiszen nem tudhatjuk biztosan, hogy pontosan milyen színmező lebegett azon szerzők szemei előtt, akik papírra vetették a következő sorokat: , Mint festék a kármin az igazi típusa a pirosnak, mint a rokon régi [sic!] karmazsin" (Kenedy 1921, 33). „A biros szín ellentétben a zölddel meleg szín. Legerősebb, legtüzesebb tönusaival a särgdhoz esik közel" (N. n. 1928, 252). Az első esetben nem lehetünk biztosak abban, hogy pontosan mit értett a szerző a két árnyalat- és egyben festéknév (kármin, karmazsin) alatt, a második esetben
