Page 60 [60]
2. DIAKRÓN VIZSGÁLAT: KORPUSZELEMZÉS 59
jelentésükre. Vagyis nem arra voltam kíváncsi, hogy időben visszavetítve mely
színnév lehetett inkább alapszínnév, hanem sokkal inkább arra, hogy a két önálló
megnevezés használatában milyen különbségek mutatkoztak a múltban. Éppen
ezért elsősorban arra törekedtem, hogy megismerjem azokat a referenciákat és
tágabb szövegkörnyezeti elemeket (együttesen a kettőt a következőkben nye/vi
kontextusoknak vagy csak egyszerűen kontextusnak nevezem), amelyek az általam
terepen gyűjtött, pirosas jelentésű színnevekhez kapcsolódnak ezekben a szöveg¬
korpuszokban. ( Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a régi szövegek csupán
az írott nyelvről tanúskodnak, nem pedig ahhoz hasonló nyelvhasználatról, mint
amilyennel színmintás gyűjtéseim közben a terepen találkoztam.)
Összességében azonban leginkább mégis azért fogtam korpuszelemzésbe is,
hogy a terepmunka szinkrón módszerét diakrón szempontú analízissel egészítsem
ki. Így az adatbázisokat már eleve abból a szempontból jelöltem ki, hogy az általuk
összegyűjtött anyagot történeti forrásként hasznosíthassam, méghozzá azért, mert
elsősorban az érdekelt, mit lehet a szöveges források alapján megtudni az általam
részletesebb elemzésre kiválasztott színnevek múltjáról.
Ennek során problémaként merült fel, hogy az írott források sok esetben csak
korlátozottan lehetnek a segítségemre. Főleg a szemantika vizuális elemeinek
(vagyis a színnevek elsődleges színre vonatkozó jelentéseinek) a változása olvasható
ki nehezen az írott szövegekből, mivel pusztán csak a színnevek szövegkörnyeze¬
tének elemzéséből lehetetlen minden kétséget kizáróan kimutatni, hogy egy adott
időszakban a minket érdeklő színnév pontosan milyen szintartomänyt jelölt. Mint
már fent leszögeztük, sohasem lehetünk teljesen bizonyosak abban, hogy az a
személy, aki írásban lejegyezte azt az adott színnevet, pontosan milyen árnyalatot
értett alatta. Kizárólag írott forrásokból lehetetlen megállapítani pl. azt, hogy mely
árnyalatot gondolták korábban a piros kategória legtipikusabb tagjának, azaz a
fokális pirosnak. A 20. század eleji források között ugyan akad olyan, amely utal
erre, de a vélemények nehezen egyeztethetők össze, hiszen nem tudhatjuk biztosan,
hogy pontosan milyen színmező lebegett azon szerzők szemei előtt, akik papírra
vetették a következő sorokat:
, Mint festék a kármin az igazi típusa a pirosnak, mint a rokon régi [sic!] karmazsin"
(Kenedy 1921, 33).
„A biros szín ellentétben a zölddel meleg szín. Legerősebb, legtüzesebb tönusaival a särgdhoz
esik közel" (N. n. 1928, 252).
Az első esetben nem lehetünk biztosak abban, hogy pontosan mit értett a szerző
a két árnyalat- és egyben festéknév (kármin, karmazsin) alatt, a második esetben