OCR Output

40 I. BEVEZETÉS

ezzel párhuzamosan viszont , figuratív használata" még gyakori (sokszor szerepel
pl. állat- és növényfajok nevében: vörösbangya, vörös áfonya). A vörös szóval jelzett
entitások színe pedig sokszor nem tipikusan piros, hanem egyrészt a lila, másrészt
a barnás-narancssárgás árnyalatok felé hajlik (Ióth-Czifra-Benczes 2016, 65).
Megfigyelték továbbá, hogy a vörös ritkán társul , a pirossal jellemzően kollokációt
alkotó szemantikai csoportokkal", viszont gyakran szerepel együtt , természetes,
organikus anyagokkal (mint a bor, hús, föld, iszap, homok, agyag, réz stb.)" (uo.
62). Utóbbi észrevétel egyébként összhangban áll Grossmann (2016, 138) azon
korábbi megállapításával is, hogy a két színnév közül a vörös a preferáltabb az
építőanyagok (tégla, márvány, gránit stb.) és az ezekből készült épületek, tárgyak
tónusának jelölésére. Az eddigi kutatások azonban nem hozzák összefüggésbe ezt
a tényt a színnév régibb voltával, pedig ez a különbség valósággal kínálja magát
a diakrón értelmezésre, pedig eszerint a természetes dolgokhoz a régibb név: a
vörös, az ember alkotta tárgyakhoz, ill. az újabb dolgokhoz pedig a fiatalabb név:
a piros tartozik 38

Nem a piros-vörös kérdésről, ill. még csak nem is a magyar színnevekkel kap¬
csolatban végzett kutatásokat Szeverényi Sándor, mégis utalok rájuk, mivel Szeve¬
rényi azon kevés magyar nyelvészek közé tartozik, akik színmintás kísérleteket is
végeztek azért, hogy közelebb férkőzhessenek a színnevek jelentéséhez. Szeverényi
(2016) az uráli nyelvcsalád szamojéd ágához tartozó nganaszan nyelv kutatójaként
ugyanis 2008-as terepmunkája alkalmával öt női alannyal végzett színmintákats$5 is
felhasználó kísérletet, mely során színneveket, színnévként működő nyelvi szerke¬
zeteket gyűjtött, ill. az állatokra (kutya, rénszarvas) használt színnevekre is fényt
derített (összefüggésben azzal, hogy nganaszánok életének alapját hagyományosan
a vadrének vadászata adta). Kutatásai elsősorban diakrón jellegűek, de szemben
állnak a magyar nyelvtudományban sokáig hangsúlyos etimológiai iránnyal, mivel
Szeverényi ,etinomokat” helyett ,ikonimokat” vizsgál, vagyis az eredeti tartalmat, a
szemantikát igyekszik kikövetkeztetni, ill. a jelentés (akár eredetükben különböző
szavakat is felvonultató) lexikai kifejeződését követi nyomon (Szeverényi 2017,
91). Ebből a kognitív nyelvészet által ihletett megközelítésből az alapszínnevek
egyfajta sajátos , szemantikai típust" képviselnek. Szeverényi véleménye szerint

33 Benczes és Tóth-Czifra valószínűleg nem ismerték Grossmann munkáit, legalábbis biblio¬
gráfiájukban nem szerepel a professzornő neve (de pl. de Bie-Kerékjártóra sem hivatkoznak,
aki pedig hozzájuk nagyon hasonló megközelítéssel dolgozott).

# V6. elsésorban a piros , jelöli a berendezési és használati tárgyak, valamint a ruhaneműk és
ruhakiegészítők színét" (GROSSMANN 2016, 137), de piros a fociban a , piros lap", a Mikulás,
söt aMcDonald’s is (FORBES-KISS 1999, 186, 187).

35 Egy 24 színt mutató színminta-táblát alkalmazott, amelyet eredetileg Turóczi Mária (1986)
készített saját, 1950-es években végzett pszichológiai színpreferencia-vizsgálatához.