OCR Output

38 I. BEVEZETÉS

általában a pirosat használják", alárendelt státuszba kényszeríti a vörös szót,
holott a mai magyar nyelvben vannak olyan kontextusok, ahol a piros nem
képes a vöröst helyettesíteni. Egy hazai napilap a számaiban fél éven át követte
a vörös + Ix denotátuml] kapcsolatokat, ennek eredményeképpen meggyőzően
igazolta, hogy napjaink írott nyelvében a , vörös mint nyelvi minősítés hatá¬
rozottan tartja a pozícióját" olyan tárgyak jellemzésére, melyeknek inherens
színezete a sárgásbarnától a kékesliláig terjedő piros.

2016-ban jelent meg a Szatmárnémetiben (Satu Mare) született, jelenleg Olasz¬
országban élő és dolgozó nyelvészprofesszornak, Maria Grossmann-nak a piros és
a vörös színnév , disztribúciójáról" szóló — eredetileg olaszul 2006-ban publikált —
tanulmánya. Ebben kitér arra, hogy korábban is foglalkozott már ezzel a témával a
katalán színnevek diakrón és szinkrón vizsgálatát bemutató olasz nyelvű könyvében
(1988), amikor , megkérdezéses felmérések" révén néhány újlatin nyelv színnevei
mellett a magyar színelnevezéseket is elemezte. Ennek eredményeképpen arra
mutatott rá, hogy a piros színmezőt kifejező mai magyar színnevek gazdagsá¬
gukban felülmúlják a többi színmezőhöz tartozó elnevezéseket, ill. hogy mind
a piros, mind a vörös képezheti (szóképzéssel létrejött) új szavak alapját, , ebből a
szempontból nézve mindkettő alapszínnévnek tekinthető" (Id. Grossmann 2016,
133-134). Ezenfelül azt is megállapította, hogy míg a biros prototípusát a paprika
színe képezheti, addig a vörös szóét az alvadt vér. Grossmann 2016-os tanulmánya
viszont egy újabb kutatáson, a Magyar Történeti Korpuszban végzett színnéve¬
lemzéseken alapul. Vizsgálatai szerint ebben a szövegtárban a vöröshöz gyakran
kapcsolódnak , negatív konnotációjú modifikátorok, mint csúnya, dúlt, eltorzult,
izzadt, kövér, mérges" (2016, 136). Illetve ez a színnév az, amely különféle állatok
szőrzetének színét jelöli, ezenfelül pedig a lángot, a parazsat, az izzó anyagokat (a
napsugárt, de a Napot, a Holdat és a Marsot) is inkább ez jellemzi," ellenben az
élelmiszerek és a gyümölcsök gyakrabban $irosak (kivéve a vörös szőlőt és bort)?
De pl. , színezőanyagok neve mellett mindkét színnév szerepel". Fontos megállapí¬
tása, hogy ,a taxonómiákban és a műszaki-tudományos terminológiákban" a vörös
az uralkodó (uo. 138, 139). Sőt egy rövid, bővebben ki nem fejtett zárógondolat
erejéig már felveti azt is, ami jelen munka is bizonyítani kíván, vagyis azt, hogy
, diakrón elemzési szempontból" a vörös színnév használata háttérbe szorul a piros
színnévvel szemben (uo. 140).

Szintén 2016-ban jelent meg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tanító,
sok kitüntetéssel díjazott nyelvésznek, Sándor Annának a dolgozata a Nyitra-vidéki

3: De Bie-Kerekjärtö (2003) szintén kimutatta a vörös színnév állatokra, különféle égitestekre, ill.
egyes szubszanciákra vonatkozó kötött használatát.
32 A bor színéről a VI. fejezet 1.6. számú alfejezetében bővebben esik majd szó.