Page 14 [14]
ELÖLJÁRÓBAN 13
figyelemben részesített két színnév párhuzamos megléte (jelenlegi jelentésbeli
hasonlóságuk, egymásmellettiségük) csupán diakrón szemszögből válik helyesen
értelmezhetővé. Éppen ezért recens vizsgálataimat kiegészítettem egy, a múltbeli
állapotok felderítését célzó nyelvészeti kutatással is. Ez utóbbi szövegközpontú
kutatás kiterjedt minden olyan színárnyalatra is, amelyet korábban a kognitív piros
alá tartozónak vélhettek.
Érdemes már itt a legelején tisztázni kutatásunk két kulcsfogalmát. Az egyik az
utóbb említett , kognitív piros", a másik a , kategóriajelölő színnév". A színek nem
tagolódnak önmaguktól külön színosztályokká, az ember viszont — tapasztalati ala¬
pú — megismerő tevékenysége folytán sajátos kategóriákba sorolja a számára fontos
szineket3 A mai népek legtöbbje a piros színtartományt, pontosabban a pirosas
színek valamely — tágabb vagy szűkebb — csoportját is külön kategóriába sorolja,
így elkülönítve azt más színektől. Ezt a kognitív piros színosztályt vagy másképpen
kategóriát nevezzük az egyszerűség kedvéért kognizív pirosnak. Ez voltaképpen tehát
nem más, mint az emberek mentálisan számon tartott piros színe.
Az emberi megismerés részét képezi tehát a színek osztályozása, kategorizációja.
Meglátásunk szerint célszerű azonban, ha a színosztályozás két — természetesen
kibogozhatatlanul összefonódó, de mégiscsak — eltérő színterét elkülönítjük egy¬
mástól, vagyis ha elválasztjuk egymástól a kategorizáció pszichológiai/kognitív és
nyelvi szintjét. Logikusnak tűnik azt feltételezni, hogy az emberi elmében fellelhető
kognitív színkategóriákhoz olyan elnevezések kapcsolódnak a nyelv szintjén, ame¬
lyek ezek kifejezésére hivatottak. Pontosan ezt a funkciót hangsúlyozva igyekszem
bevezetni a kategőriajelölő színnév fogalmát. Értelmezésem szerint a kategóriajelölő
színnév az adott színtartományt magába olvasztó kognitív kategória vonatkozásában
a legfontosabb — az összes vagy legalábbis a legtöbb kommunikációs szituációban
alkalmazható - színjelző/melléknév, ahogyan erről még bővebben esik majd szó.
3 .— Zemplén Gábor (2000) a tudományok történetében két nagy, időben egymást követő színvizsgálati
paradigmát állapított meg. Véleménye szerint Newton, akinek nevéhez a fehér fény összetett¬
ségének felfedezése és a testek színének elmélete fűződik, az , objektivista" vizsgálati tradíció
első képviselője. , Ennek fontos jellemzője, hogy a szín a világban készen van (vagyis a fény vagy
a tárgy színes), és az, hogy a szembe jutó fény egyértelműen meghatározza, hogy milyen színt
látok." Később jelent meg az a leginkább , szubjektivista" jelzővel illethető paradigma, amely a
színeknek az emberi látórendszerhez kötöttségét hangsúlyozza, ill. a színek , keletkezését" az
idegrendszer működésével, ismert és ismeretlen neurofiziológiai törvényszerűségekkel magya¬
rázza. E felfogás szerint a szín nem több, mint egy , pszichológiai jelenség, egy teljesen szubjektív
élmény” (SEKULER-BLAKE 2000, 207). Amikor azt írom, hogy a színek nem tagolódnak
önmaguktól külön színosztályokká, nem kívánom letenni a voksom egyik paradigma mellett
sem, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy a színek, mint kognitív kategóriák, nem léteznek
a megismerő és kategóriákat alkotó ember nélkül.