Page 622 [622]
Etruriába. Ezek részben személyes ellenségei voltak, részben tiszttársának ba¬
rátai, akik úgy akarták azt megvigasztalni, hogy tőle is megtagadják a diadal¬
menetet. (8) Így szólt hát hozzájuk: , Annyira azért nem tisztelem tekintélyete¬
ket, atyák és összeírtak, hogy megfeledkezzem consuli méltóságomról! A fővezér
jogán, amellyel a háborút vezettem, most, miután a háborúkat szerencsésen
befejeztem, Samniumot és Etruriát leigáztam, a győzelmet és békét kieszközöl¬
tem, meg fogom tartani a diadalmenetet! Ezzel eltávozott a senazusból.
(9) Emiatt vita támadt a népíribunusok között. Néhányan kijelentették: meg
fogják vétózni, hogy a consul ily példátlan módon tartson diadalmenetet; mások
segítséget akartak nyújtani neki tiszttársaikkal szemben a diadalmenet ügyében.
(10) A kérdést a népgyűlésben is meghányták-vetették. Megidézték a consult is,
aki úgy nyilatkozott, hogy már Marcus Horatius és Lucius Valerius consulok és
legutóbb Gaius Marcius Rutilus, a jelenlegi censor apja is senatusi jóváhagyás
nélkül, a nép rendeletére tartottak diadalmenetet.!" (11) Hozzátette, hogy ő is
a nép elé terjesztette volna a dolgot, ha nem tudná, hogy a népzribunusok, a ne¬
mesek rabszolgái megakadályoznák a törvényt. Ezért ő minden egyéb parancs
helyett most és a jövőben is a nép egyhangúlag megnyilvánuló akaratához és
jóindulatához tartja magát. — (12) Másnap aztán három népzribunus segítségé¬
vel a hét népzribunus tiltakozása ellenében, a senatus egyhangt akarata dacára
megtartotta diadalmenetét, és a napot a nép lelkesen megünnepelte.
(13) Erről az évről sem egybehangzóan számolnak be a történetírók. Clau¬
dius tudósítása szerint Postumiust, miután Samniumban néhány várost elfoglalt,
Apuliában megverték és megfutamították, ő maga sebesülten Luceriába szorult
néhány emberével; Etruriában Atilius folytatott háborút, és 6 tartott diadalme¬
netet. (14) Fabius azt írja, hogy a két consul együtt hadakozott Samniumban és
Luceriánál, és azután vonult át a sereg Etruriába, de nem teszi hozzá, melyik
consul vezetésével. (15) Arról is említést tesz, hogy a Luceriánál vívott csatában
mindkét részről sokan estek el, és itt ajánlották fel a templomot a Megállító
Iuppiternek — ahogy annak idején Romulus tette; de az csak egy szentély volt,
vagyis egy szóban templommá nyilvánított szent hely.? (16) De az állam csak
ebben az évben érezte az istenek iránt való kötelességének, hogy a senazus való¬
ban elrendelje a templom felépítését, amikor ugyanaz a fogadalom már kétsze¬
resen kötelezte.
! Kr. e. 449-ben, illetve 356-ban.
? Livius meghatározása szerint tehát a szentély (fanum) lényege a hely szent jellegére
vonatkozó szóbeli deklaráció (fari), nem pedig az építészeti megvalósítás vagy annak
hiánya.
621