OCR Output

elkezdődött. (13) Itt a samnisok saját, középre halmozott málhájukba ütköztek
bele; majd fegyveresekkel vették körül holmijukat, hogy ne lehessen elzsákmá¬
nyolni. (14) Annál jobban szorongatta a samnisokat elölről a gyalogság, hátulról
a mögéjük került lovasság, és így bekerítve elhullottak vagy fogságba estek.
7800 volt a foglyok száma, ezeket mind meztelenül hajtották át az iga alatt. Az
elesettek számát a tudósítások 4800-ra teszik. (15) De a győztes rómaiak öröme
sem volt felhőtlen. Amikor a consul számba vétette a két nap alatt elszenvedett
veszteséget, kiderült, hogy 7800 embere esett el.

(16) Mialatt Apuliában ez történt, a samnisok egy másik sereggel megpró¬
báltak rajtaütni Interamna római co/onián a Via Latina mellett. A várost nem
sikerült elfoglalniuk, (17) de a földeket végigdúlták. Miközben maguk előtt
terelték zsákmányukat — embert, jószágot — és az elfogott telepeseket, a consul
Luceria alól visszatérő győztes seregébe ütköztek. Nemcsak a zsákmányt vették
vissza tőlük, hanem üggyel-bajjal, rendetlen, elhúzódó menetben haladó sere¬
güket is megtizedelték. (18) A consul rendeletben felszólította a kárvallottakat,
hogy jelenjenek meg Interamnában jószágukat azonosítani és átvenni, majd
seregét ott hátrahagyva Rómába utazott a választógyűlés megtartására. (9) Kérte,
hadd tartson diadalmenetet, de nem kapta meg ezt a kitüntetést, mert több ezer
embert vesztett, és mert megállapodás kötése nélkül küldte át a foglyokat iga
alatt.

37.

(1) A másik consul, Postumius, minthogy Samniumban nem kínálkozott alkalom
háborúra, seregével átvonult Etruriába. Először Volsinii határát dúlta fel, (2)
majd a terület védelmére kivonult lakosokkal ütközött meg, nem messze város¬
uk falaitól. Itt 2800 etruszk esett el, a többit megmentette a város közelsége. (3)
A sereg ezután Rusellae területére vonult, ahol nemcsak a földeket pusztította
végig, de a várost is bevette. Több mint 2000 foglyot ejtettek, és ennél valamivel
kevesebb embert vágtak le a falak előtt. (4) De az ebben az évben folyó etruriai
háború nem volt oly dicsőséges és jelentős, mint az utána megkötött béke. Etruria
három legjelentősebb, vezető szerepet betöltő városa, Volsinii, Perusia és Arretium
folyamodott békéért, (5) és a seregnek juttatott ruha és gabona fejében kiesz¬
közölték a consulnál, hogy követséget küldhessenek Rómába. Itt negyven évre
szóló fegyvernyugvásban állapodtak meg velük, és büntetésül mindegyik várost
500 000 bronzpénz azonnali megfizetésére kötelezték.

(6) A consulnak, amikor tetteiért diadalmenetet kért a senazustól — nem mint¬
ha remélte volna, hogy megkapja, inkább csak mert így volt szokás —, azt kellett
látnia, (7) hogy egyesek arra hivatkozva utasítják vissza, hogy túl későn indult
el Rómából, mások azért, mert a senazus utasítása nélkül vonult át Samniumból

620