OCR
kozott ütközetbe kedvezőtlen helyen és időben, az ellenség pedig napról napra magabiztosabbá és kellemetlenebbé vált. Már nem sok hiányzott ahhoz, hogy a katonák bizalma megrendüljön vezérükben és viszont. (7) Három évkönyv is idézi Appius levelét, amelyben tiszttársát magához hívta Samniumból. Mégsem merném ezt bizonyosra venni, hisz éppen ez volt vita tárgya a római nép két consulja között, akik már másodízben viselték együtt ezt a tisztséget: Appius tagadta, hogy írt volna, Volumnius viszont azt bizonygatta, hogy Appius levele miatt vonult oda. (8) Volumnius már három erődöt elfoglalt Samniumban, ezekben mintegy 3000 ellenséges katonát ölt meg, körülbelül feleannyit ejtett foglyul, és Lucaniában a nemesek lelkes közreműködésével leverte a nincstelenek és plebejusok vezetésével kitört lázadást a régi sereg élén odaküldött Ouintus Fabius proconsul segítségével. (9) Most Deciusra hagyta az ellenséges területek pusztítását, és csapataival tiszttársához sietett Etruriába, ahol mindenki örömmel fogadta. (10) Appius magatartását, úgy gondolom, aszerint kell megítélnünk, hogy tiszta volt-e a lelkiismerete. Felháborodása jogos volt, ha valóban nem írt levelet, de ha csakugyan segítséget kért, alantas és hálátlan dolog volt ezt letagadnia. (11) Amikor tiszttarsa elé ment, alig viszonozta annak üdvözletét, és így szólt hozzá: , Minden rendben, Lucius Volumnius? Hogy állnak a dolgok Samniumban? Mi késztetett arra, hogy otthagyd a rád bízott feladatot?" (12) Volumnius azt felelte, hogy Samniumban kedvezően alakul a helyzet, és azért jött el, mert tiszttársa írta, hogy jöjjön; de ha a levél hamisítvány, és nincs őrá szükség Etruriában, máris visszafordul és távozik. (13) , Menj isten hírével — felelte Appius — ki tart vissza? Nem is ildomos, hogy míg a saját háborúddal talán el sem bírsz, azzal dicsekszel, hogy idejöttél másoknak segíteni." (14) Hercules fordítsa jóra — felelt Volumnius -, inkább vesszen kárba a fáradsága, semhogy olyasmi történjen, ami miatt Etruriában mégiscsak kevésnek bizonyul egy consuli hadsereg. 19. (1) A consulok már indultak volna ketten kétfelé, de körülvették őket Appius seregének /egatusai és tribunusai. Sokan saját vezérüket kérlelték, ne utasítsa vissza tiszttársa önként felajánlott segítségét, amelyet úgyis kérni kellett volna, (2) de még többen állták el a távozó Volumnius útját, és könyörögtek, hogy a másik consullal támadt kártékony vetélkedése miatt ne hagyja sorsára az államot. Ha esetleg vereséget szenvednének — mondták -, övé lesz a felelősség, aki cserbenhagyta a másikat, és nem azé, akit cserbenhagyott. (3) A helyzet most már odáig jutott, hogy akár győznek Etruriában, akár veszítenek, az Lucius Volumnius dicsősége vagy szégyene lesz. Senki nem azt fogja kérdezni, hogy mit mondott Appius, hanem hogy milyen helyzetben volt a hadsereg; (4) és ha 598