OCR Output

A királyok elűzése óta harmadszor hoztak erről törvényt," és mindig ugyanaz
a család terjesztette elő. (4) Gondolom, azért kellett többször megújítani, mert
néhány ember befolyása erősebbnek bizonyult, mint a köznép szabadsága. Mégis
úgy tűnik, csak a Porcius-féle törvény? védte meg a polgárokat a testi fenyítéstől
azáltal, hogy súlyos büntetést szabott ki arra, aki római polgárt megvesszőz vagy
megöl. (5) A Valerius-féle törvény kimondja ugyan, hogy aki a néphez fellebbez,
azt tilos megvesszőzni vagy lefejezni, de ehhez csak annyit fűz hozzá, hogy
, helytelenül jár el", aki e tilalmat megszegi." (6) Ugy hiszem, az idő tájt még volt
akkora szégyenérzet az emberekben, hogy ennyi is kellőképp kötelezte őket
a törvény megtartására, ma viszont ez már csak félkomoly fenyegetés volna.

(7) Ugyanez a consul nem túl emlékezetes háborút vivott a felläzadt aequusok
ellen, akiknek a régi dicsőségből már csak büszkeségük maradt meg. (8) Appuleius,
a másik consul Umbriában körülzárta Neguinumot. A város azonban magas, az
egyik irányból szakadék védte helyen feküdt — a mai Narnia helyén -, így sem
rohammal, sem ostromművekkel nem lehetett bevenni.

(9) Így aztán a félbemaradt ostromot az új consulok, Marcus Fulvius Paetus és
Titus Manlius Torguatus folytatták [299]. (10) Macer Licinius és Tubero tudó¬
sítása szerint erre az évre a centuridk egyhangülag Quintus Fabiust valasztottak
consulnak, noha nem is pályázott; de ő maga azt javasolta, hogy inkább majd egy
háborúkkal terheltebb évre válasszák consullá, (11) ebben az évben pedig nagyobb
hasznára lehet az államnak, ha a Városban visel tisztséget. Így, miután sejteni
engedte, hogy mit szeretne inkább, Lucius Papirius Cursorral együtt aedilis
curulisszé választották, noha erre a tisztségre sem pályázott. (12) Ezt sem merem
azonban határozottan állítani, mert Piso, egy régebbi évkönyvíró szerint ebben
az évben Gnaeus Domitius Calvinus (Gnaeus fia) és Spurius Carvilius Maximus
(Quintus fia) volt curulis aedilis. (13) Valószínűleg a Maximus melléknév okozta
az aedilisekkel kapcsolatos félreértést, és ennek nyomán kevertek ki az aedilis- és
a consulválasztó gyűlésből egy, a tévedéssel összhangban lévő történetet.

(14) Ebben az évben Publius Sempronius Sophus és Publius Sulpicius Saverrio
censorok elvégezték a vagyonbecslést és tisztító szertartást, a éribusok számát
pedig kettővel, az Aniensis és a Teretina zribusokkal gyarapították. Ennyi történt
Rómában.

1! Az előző két alkalom Kr. e. 509-ben és 449-ben volt (vö. II. 8. 2-3 és III. 55. 4-5).

? Nem lehet biztosan tudni, hány Porcius-féle törvény született a köztársaságkorban ebben
a tárgyban, és pontosan ki tette a javaslatot rájuk. Az egyik esélyes jelölt az idősebb M.
Porcius Cato (praerorként 198-ban vagy consulként 195-ben), a másik P. Porcius Laeca
110/109-ben (mellette numizmatikai érvek szólnak).

: Ennek természetesen lehettek további következményei is, pl. censori megbélyegzés vagy
beperelés.

588