Page 555 [555]
OCR
megostromlását tekintette legfontosabb feladatának; a várost a támadás első napján rohammal el is foglalta, és odabent minden felnőtt férfit lemészároltatott. (4) Győztes seregével ezután Bovianum, a samnis pentrusok rendkívül gazdag, fegyverrel-vitézzel jól felszerelt fővárosa alá vonult. (5) Minthogy itt a bosszúra nem volt annyi ok, a katonákat inkább a zsákmány reménye tüzelte, így foglalták el a várost. Az ellenséggel sem bántak ezért annyira kegyetlenül. A zsákmányt, amely jóformán több volt, mint amennyi egész Samniumban valaha is a kezükre jutott, a vezér bőkezűen teljes egészében a katonáknak engedte át. A samnis vezérek, minthogy nem volt csatasor, tábor vagy város, amely a túlerőben lévő rómaiakat képes lett volna feltartóztatni, (6) mindnyájan azon törték a fejüket, hol találhatnának olyan, cselvetésre alkalmas helyet, ahol meglephetnék és bekeríthetnék a fosztogatás hevében szétszóródott római sereget. (7) A részben a véletlen folytán, részben készakarva a rómaiak kezébe került hadifoglyok és szökevény földművesek a consul előtt egybehangzóan azt az — egyébként igaz — információt közölték velük, hogy a samnisok nagy csordákat tereltek ki egy járhatatlan szurdokba. Ezzel arra késztették Iuniust, hogy a zsákmány reményében harcra készen odavezesse légióit. (8) Itt az utak mentén elrejtőzve hatalmas ellenséges erők álltak lesben. Mihelyt látták, hogy a rómaiak mit sem sejtve benyomultak a szurdokba, nagy zajjal és kiáltozással egyszerre előtörtek, és rájuk vetették magukat. (9) A váratlan fordulat először pánikot keltett köztük, amíg hirtelenjében fegyvert ragadtak és holmijukat középre halmozták. Majd miután ki-ki megszabadult a terhétől és felfegyverkezett, mindenhonnan a hadijelvények köré sereglettek, és mivel jól tudták, hol a helyük, a régi katonák fegyelmével máris formálni kezdték a csatarendet, anélkül hogy bárki megparancsolta volna. (10) Az igencsak kétesnek ígérkező csata előtt odalovagolt hozzájuk a consul, leugrott a lováról, majd tanúnak hívta Iuppitert, Marsot és a többi istent, hogy ő nem a maga dicsőségét, hanem a katonáknak zsákmányt keresve jutott ide, (11) és legfeljebb azt lehet a szemére vetni, hogy túlságosan igyekezett katonáit gazdaggá tenni az ellenség rovására. Semmi sem mentheti meg a gyalázattól — mondta -—, csak katonái hősiessége. (12) Csak törjenek egy szívvel-lélekkel az ellenségre, amelyet már legyőztek a csatatéren, kikergettek táboraiból, megfosztottak városaitól, és amely utolsó reményét egy álnokul felállított csapdába veti, már csak a terepben, nem pedig fegyvereiben bízva.(13) De van-e olyan erősség, amelyet ne tudna bevenni a római hősiesség? — azzal emlékezetükbe idézte Fregellae és Sora fellegvárát," meg a többi helyet, ahol legyőzték a kedvezőtlen terepviszonyokat. ! Vö. IX. 28. 3, 24. 1-14. 554
