Seite 531 [531]
OCR
össze erejüket, annyira megváltozott a közhangulat a caudiumi béke óta, hogy Postumiust a rómaiak körében híresebbé tette kiadatása, mint Pontiust vértelen győzelme a samnisok között; és míg a rómaiak a háború lehetőségét a biztos győzelemmel vették egyenlőnek, (4) a samnisok úgy vélték, a rómaiak azzal, hogy újrakezdték a háborút, már meg is nyerték azt. (5) Ezalatt a satricumiak! átpártoltak a samnisokhoz, azok pedig — minden bizonnyal a satricumiakkal együtt — egy váratlan éjszakai támadással rajtaütöttek Fregellae co/onián. Tartva egymástól, hajnalig egyik fél sem kezdeményezett támadást. (6) Napkeltekor kezdődött meg a harc, és egy ideig egyenlő esélyekkel folyt: a fregellaebeliek helytálltak, hisz oltáraikért, tűzhelyeikért küzdöttek, és a házakból a fegyvertelen lakosság is támogatta küzdelmüket. (7) Végül egy cselfogás döntötte el a küzdelmet: a samnisok kikiáltó útján közhírré tették, hogy aki leteszi a fegyvert, sértetlenül elvonulhat. Ez a remény lelohasztotta a védők harci kedvét, és itt is, ott is kezdték eldobálni a fegyvereket. (8) Az állhatatosabbak kivágták magukat a hátsó kapun keresztül; őket jobban megvédte merészségük, mint a félelem a hiszékeny többséget. A samnisok ugyanis rájuk gyújtották a várost, és hiába hívták ezek tanúul az isteneket és az adott szó szentségét, elevenen elégették őket. (9) A consulok felosztották egymás között a tennivalókat: Papirius Apuliába vonult Luceria ellen, ahol a Caudiumnál túszként átadott római lovagokat őrizték, Publilius pedig Samniumban maradt, és farkasszemet nézett a caudinusok légióival. (10) Ezzel nehéz választás elé állították a samnisokat, akik nem mertek Luceria alá vonulni, mert hátukba kerül az ellenség, de helyben maradni sem, mert közben elveszíthetik Luceriát. (11) Legjobbnak látták, ha a szerencsére bízzák a dolgot, és megvívják a döntő csatát Publiliusszal. Így hát csatasorba állították seregüket. 13. (1) Publilius consul csata előtt gyűlést hívott össze, mert jónak látta, ha előbb beszédet intéz katonáihoz. Ezek hatalmas lelkesedéssel siettek a fővezéri sátor elé, és oly hangosan követelték az ütközetet, hogy vezérük buzdító szavai belefulladtak a hangzavarba. (2) Mindenkinek elég buzdításul szolgált a gyalázat eleven emléke saját lelkében. Megindultak hát a csatába, siettették a jelvényhordozókat, és — nehogy az összecsapáskor időt veszítsenek azzal, hogy elhajítják ! Valószínűleg nem a latiumi Satricumról van szó — ez ugyanis topográfiailag nehezen elképzelhető -—, hanem egy másik, hasonló nevű városról Arpinum közelében, a Liris (Liri) folyó jobb partján. Meglehet azonban, hogy már maga Livius és közvetlen forrásai sem számoltak azzal, hogy két Satricum is létezett. 530
