Oldal 530 [530]
érvénye alól? Túszokat adtatok Porsennának, majd titokban megszöktettétek
őket." Aranyon váltottátok meg államotokat a galloktól, és az arany átadása
közben lemészároltátok őket.? (7) Velünk békét kötöttetek, hogy visszaadjuk
elfogott légióitokat, most pedig semmisnek nyilvánítjátok ezt a békét! Ráadásul
álnokságotokat mindig a jogszerűség látszatába burkoljátok. (8) Nem helyesli
a római nép, hogy légiói szégyenletes béke árán maradtak életben? Jó, nem
kérünk abból a békéből, de adja vissza az elfogott légiókat a győztesnek. Így lett
volna méltó a becsülethez, a szerződéshez, a fefialis papok szertartásaihoz. (9)
De hogy te megkapd, amit a megegyezésben kértél, sok-sok polgártársad életét,
én azonban ne kapjam meg a békét, amelyet az ő szabadon bocsátásuk árán
alkudtam ki — ezt nevezed te, Aulus Cornelius, és ti, fetialis papok, a népek jo¬
ganak?
(10) Én azonban ezeket a férfiakat, akiknek átadását hazug módon megren¬
deztétek, nem fogadom el, nem tekintem mindezt kiadatásnak; felőlem akár
haza is mehetnek polgártársaikhoz, akiket kötelez az általuk vállalt kezesség, és
kísérje őket minden isten haragja, akiknek szent hatalmából most csúfot űznek.
(11) Indítsátok meg a háborút, amiért Spurius Postumius az imént belerúgott
a követségben járó fefialisba! Az istenek majd biztosan elhiszik, hogy Postumius
nem római, hanem samnis polgár, és ilyen minőségében bántalmazta a római
követet, ezért máris jogos az ellenünk indítandó háborútok. (12) Hogy nem
szégyelltek nyilvánosan gúnyt tizni a szent dolgokbdl, és consu/viselt, javakora¬
beli emberek lévén ilyen gyermeteg cselfogásokat kiagyalni, hogy az adott szót
megkerülhessétek! (13) Menj, /iczor, oldd le a rómaiak kötelékeit, nem tartóz¬
tatja őket senki, menjenek csak, amerre látnak!"
Azok pedig, miután személyes — sőt talán állami — kötelezettségüknek eleget
tettek, sértetlenül visszatértek Caudiumból a római táborba.
12.
(1) A samnisok megértették, hogy a zsarnoki békét elkeseredett erővel feltáma¬
dó háború váltja fel, és valósággal maguk előtt látták mindazt, ami ezután be is
következett. (2) Túl későn, mindhiába emlegették, milyen nagyszerű volt az öreg
Pontius mindkét tanácsa; ők meg a középutat választották, lemondtak a kezük¬
ben lévő győzelemről egy bizonytalan béke kedvéért, elszalasztották az alkalmat,
hogy akár jót tegyenek ellenségeikkel, akár ártsanak nekik, és most azokkal kell
harcolniuk, akiket módjukban állt volna örök időkre megsemmisíteni vagy ba¬
rátaikká tenni. (3) Így aztán, még mielőtt az ellenfelek csatában mérték volna
! Vö. II. 13. 6-11.
? Vö. V. 49. 15.
529