Oldal 523 [523]
OCR
kat zúdítottak rájuk, és készek lettek volna őket kiszolgáltatni vagy darabokra tépni, oly mélységes szánalmat ébresztett, (14) hogy saját szerencsétlenségükről is elfeledkezve elfordították tekintetüket e magas méltóság megaláztatásának tűrhetetlen látványától. 6. (1) Először a consuloknak kellett majdnem félmeztelenül átvonulniuk az iga alatt, aztán rangsor szerint a többiek, majd az egyes légiók estek át a megszégyenítésen. (2) Gúnyolódva, sértegetve állták őket körül az ellenséges fegyveresek, sokakat még kardjukkal is megfenyegettek, sőt néhányat, akinek a gyalázat miatt túl ádázzá vált tekintete sértette a győztest, megsebesítettek vagy meg is öltek. (3) Így vonultatták át őket az iga alatt, és ami talán még nagyobb megaláztatás volt, az ellenséges sereg szeme előtt. Amint kijutottak a szurdokból, úgy tűnt nekik, mintha az alvilágból megmenekülve csak most látnák meg a napfényt, de ez a fény is, ahogy meglátták benne szánalmas menetüket, gyászosabbnak látszott minden halálnál. (4) Bár még az éj beállta előtt eljuthattak volna Capuába, nem bíztak szövetségesük hűségében, és a szégyen is visszatartotta őket. Ezért nem messze Capuától, az út mellett a puszta földre heveredtek le, hisz nem maradt semmijük. (5) Amikor ezt Capuában megtudták, a campaniaiak veleszületett büszkeségét legyőzte a jogos szánalom szövetségeseik iránt. (6) A consulokat azonnal ellátták méltóságuk jeleivel, a /iczorokat vesszőnyalábokkal, a katonáknak pedig bőségesen küldtek élelmet, ruhát, lovat, fegyvert. (7) Amikor Capuába értek, teljes számban kivonult eléjük a senazus és a nép, és megadták nekik mindazt, amire csak kötelezhet a személyes vagy államközi vendégbarátság. (8) De szövetségeseik minden nyájassága, barátságos tekintete, bátorító szavai sem tudtak a rómaiakból egy szót sem kicsalni, vagy akár csak annyit, hogy vigasztaló barátaik szemébe nézzenek. (9) Az elkeseredés mellett egyfajta szégyen is erőt vett rajtuk, amely visszatartotta őket minden beszélgetéstől és emberi érintkezéstől. (10) Másnap, amikor az előkelő capuai ifjakat, akiket a campaniai határig kíséretül melléjük adtak, (11) visszaérkezésük után a senazus elé hívták, az öregek kérdéseire elmondták, hogy most még sokkal levertebbnek és kétségbeesettebbnek látták a rómaiakat. Menetük hallgatagon, szinte némán vonult tovább: (12) odalett a híres római tartás, fegyvereikkel együtt bátorságukat is elvették. Nem viszonozták a köszönést, kérdéseikre nem adtak választ, meg sem mertek szólalni, mintha még mindig nyakukon hordanák az igát, amely alatt el kellett vonulniuk. (13) A samnisok győzelme nemcsak nagyszerű, de maradandó is: nem Rómát kerítették kézre, mint egykor a gallok, hanem — amin sokkal több múlik a háborúban — a római bátorságot és elszántságot is. 522
