Page 422 [422]
OCR
5. (1) E vádakon mindenki felháborodott, csak éppen maga az ifjú nem; sőt még ő fájlalta, hogy okot adott az apja ellen felhozott gyűlöletes vádakra. (2) Ezért isten és ember előtt be akarván bizonyítani, hogy apjának, nem pedig ellenségeinek kíván segíteni, kieszelt egy tervet, amely faragatlan és paraszti észjárásra vallott ugyan, de ha nem volt is a polgárok számára követendő példa, dicséretes módon bizonyította fiúi szeretetét. (3) Kora reggel titokban bement a Városba, ruhája alatt egy kést rejtegetve. Egyenesen Marcus Pomponius népzribunus házához sietett, és szólt a kapusnak, hogy azonnal szeretne beszélni a ház urával; elég, ha csak annyit mond, hogy Titus Manlius van itt, Lucius fia. (4) Azonnal beengedték, hiszen remélni lehetett, hogy apjával szembeni haragjában új vádakkal vagy jó tanácsokkal járul majd hozzá a per sikeréhez. A kölcsönös üdvözlés után kijelentette, hogy négyszemközt akar Pomponiusszal beszélni valamiről. (5) Amikor a népíribunus mindenkit kiküldött, a fiú előrántotta a kését, megállt vele Pomponius kerevete fölött, és megfenyegette, hogy azon nyomban leszúrja, ha nem mondja utána szóról szóra az általa megfogalmazott esküt: hogy sohasem hívja össze a köznép gyűlését az apja ellen felhozott vádak megtárgyalására. (6) A íribunus megrémült, látta, hogy a szeme előtt villog a kés, ő egyedül van és fegyvertelen, szemben az izmos ifjúval, aki — és ez nem kisebb ok a rémületre — ostoba elszántsággal bízik saját erejében. Utánamondta hát a rákényszerített esküt. (7) Azután a nyilvánosság előtt sem csinált titkot abból, hogy így, erőszakkal kényszerítették a vád visszavonására. A köznép nagyon szerette volna, ha szavazati jogával élve bűnösnek nyilváníthatta volna ezt a kegyetlen és gőgös vádlottat, mégsem vette rossz néven a fiútól, hogy apjáért ilyesmire vetemedett, sőt annál inkább dicséretre méltónak tartották, mert a szörnyű apai zsarnokság sem tudta kiölni szívéből a fiúi szeretetet. (8) Így az apának nem kellett a törvény előtt védekeznie. (9) A fiatalember tekintélye is megnövekedett, és amikor — abban az évben először — úgy döntöttek, hogy a légiók katonai zribunusait szavazással fogják megválasztani (régebben a hadvezérek nevezték ki őket, ahogy az úgynevezett Rufulusokat ma is), ő a hatból a második helyet szerezte meg," noha ezt a kitüntetést sem otthon, sem háborúban nem érdemelte ki nagy tettekkel, hiszen fiatalságát az emberi közösségtől távol, vidéken töltötte. ! Rómában általában négy légiót soroztak, és rendszerint mindegyikben hat íridunus volt. Ebből a 24 zritunusból ebben az időben hatot a nép választhatott meg. A többieket, akiket a hadvezér nevezett ki, általában már a terepen, Rwfulusoknak nevezték. Nevüket vagy Rutilius Rufusról kapták, aki az eljárásról szóló törvényjavaslatot tette, vagy a tunikájukon viselt vörös (rufus) csikrol. 421
