Oldal 390 [390]
OCR
(9) A praenesteiek elpártolásáról is ebben az évben érkezett az első hír. Amikor Tusculum, Gabii és Labici lakói, akiknek a földjére betörtek, panaszt emeltek ellenük, a senazus oly higgadtan válaszolt, hogy szemmel látható volt: nem nagyon ad hitelt a vádnak, mert nem szeretné, ha igaznak bizonyulna. 22. (1) A következő évben [382] az új consu/i hatáskörű katonai zribunusok, Spurius és Lucius Papirius Velitrae ellen vezették a légiókat, négy tiszttársukat — a harmadszor megválasztott Servius Cornelius Maluginensist, valamint Quintus Serviliust, Gaius Sulpiciust és a negyedszer megválasztott Lucius Aemiliust — pedig hátrahagyták, hogy védelmezzék a Várost, és figyeljék, hátha valami új mozgolódás híre érkezik Etruriából, amely már teljes egészében gyanús volt. (2) Velitraenál, ahol a praenestei segédcsapatok száma szinte nagyobb volt, mint a telepeseké, kedvezően végződött a csata: a város közelsége az ellenséget túl korai menekülésre csábította, megfutása után pedig a város vált egyetlen menedékévé. (3) A ¢ribunusok nem vették ostrom alá a várost, mert nem lehettek biztosak a sikerben, továbbá mivel nem akarták a colonia megsemmisítéséig folytatni a harcot. A senazusnak küldött levélben, amelyben a győzelmet bejelentették, sokkal keményebb szavakkal nyilatkoztak a praenesteiek, mint a velitraebeliek ellenséges magatartásáról. (4) Így tehát a senazus határozata és a nép döntése alapján hadat üzentek a praenesteieknek, akik a rákövetkező évben a volscusokkal szövetségben rohammal elfoglalták Satricum rémai colonidt, az ottani telepesek hősies védekezése ellenére, és a legyőzöttekkel szemben rendkívül kegyetlenül használták ki győzelmüket. (5) A rómaiak ezen felháborodva Marcus Furius Camillust hatodizben is katonai fribunussä välasztottäk; tiszttärsai Aulus és Lucius Postumius Regillensis, Lucius Furius, Lucius Lucretius és Marcus Fabius Ambustus lettek [381]. (6) A volscus háborút a hivatalos eljárások mellőzésével Marcus Furiusra bízták, aki mellé segítőként sorshúzás útján Lucius Furiust rendelték. Ez nem igazán szolgálta az állam érdekeit, Camillusnak azonban tiszttársa alkalmat adott minden lehetséges dicsőség megszerzésére — egyrészt az állammal szemben, mert amit Lucius Furius elrontott meggondolatlanságával, azt Camillus helyrehozta, másrészt emberileg, hiszen társa hibáit inkább az ő lekötelezésére és nem saját dicsőségének gyarapítására használta fel. (7) Camillus ekkor már benne járt a korban: a választási gyűlésen el is akarta mondani a szokásos esküt, hogy gyenge egészsége miatt felmentését kéri, de a nép egyhangúlag tiltakozott. Életereje azonban töretlen, szelleme tettre kész, érzékei épek voltak, és noha polgári ügyekkel már nem nagyon foglalkozott, a háború még lázba hozta. 389
