Oldal 326 [326]
OCR
ellenséges fellegvár irányába kezdtek ásni. (11) Hogy ne legyen fennakadás a munkában, és ne is mindig ugyanazok dolgozzanak megszakadásig a föld alatt, az ostromművek építőit hat csoportra osztotta. Hatóránként váltották egymást, és nem hagytak fel a munkával sem éjjel, sem nappal, míg csak a fellegvárba vezető alagút el nem készült. 20. (1) A dictator, látva, hogy már kezében a győzelem, elesik ez a végtelenül gazdag város, és a hadizsákmány felül fogja múlni mindazt, amit az összes eddigi háborúban együttvéve szereztek (2) — mivel nem akarta magára vonni a katonák haragját a zsákmány szűkmarkú elosztásával, sem a senaforok neheztelését pazarló bőkezűséggel —, levelet küldött a senazusnak: (3) a halhatatlan istenek kegye, a maga intézkedései és katonái kitartása révén Veii hamarosan a római nép hatalmába kerül; döntsék hát el, mi legyen a hadizsákmánnyal. (4) Két vélemény között oszlott meg a senatus. Az egyik az idősebb Publius Liciniusé volt. Ugy mondják, fia elsőnek őt kérdezte meg, mire így nyilatkozott: tegyék közhírré a nép között, hogy aki a zsákmányból részt akar, (5) menjen a veii táborba. A másik vélemény Appius Claudiusé volt, aki helytelenítve ezt a példátlanul pazarló, igazságtalan és esztelen ajándékosztogatást, azt javasolta, hogy ha már szerintük bűn lenne az ellenségtől szerzett pénzt a háborúkban kiürült állampénztárnak juttatni, legalább fordítsák a katonák zsoldjára, és ezzel könnyítsék a köznép adóterheit. (6) E jótétemény hatását — mondta — minden háztartás egyformán megérezné; és így majd nem fogja a semmittevő városiak fosztogatásra mohó keze elragadni a hős harcosokat illető jutalmat, hiszen általában az veti magát a zsákmányra kevesebb lelkesedéssel, aki a fáradság és veszély nehezét vállalta érte. (7) Licinius azt hozta fel ellene, hogy mindig gyanú és gyűlölködés fog tapadni ehhez a pénzhez, okot ad majd a vádaskodásra a köznép körében, lázongásokhoz és új törvényjavaslatokhoz vezet. (8) Mennyivel jobb volna ezzel az ajándékkal újra megnyerni a köznép jóindulatát, segíteni az annyi évi adótól kimerült és kifosztott embereken; hadd érezzék, milyen édes a zsákmánya annak a háborúnak, amelyben majdnem egész életük eltelt. Nagyobb elégtétel és öröm, ha ki-ki saját kezűleg viszi haza az ellenségtől szerzett zsákmányt, mint ha másnak a kegyéből kapja meg annak sokszorosát. (9) Ami a dicíazort illeti — mondta -, 6 el akarta kerülni a gyűlöletet és vádaskodást, ezért bízta a döntést találtak rá, azt újra járhatóvá tették, és így jutottak be — ha nem is a fellegvárba, de a város falain belülre. 325
