Seite 324 [324]
OCR
működésünket, és a ma olyannyira hasznos egyetértés kedvező előjelét akarjátok biztosítani a jövő évre. (4) Ujraválasztott tiszttársaim nem változtak, sőt a tapasztalat talán még derekabbá edzette őket, én azonban már nem vagyok a régi. Itt már csak Publius Licinius árnyékát, puszta nevét látjátok. Testi erőm elhagyott, látásom, hallásom meggyengült, emlékezetem kihagy, szellemi frissességem eltompult. (5) De íme, itt ez az ifjú — és a fia vállára tette a kezét —, szakasztott mása annak, akit ti korábban a köznépből elsőnek választottatok meg katonai tribunusnak. Az én kezem alatt nevelkedett, és én őt magam helyett, mint helyettesemet, az államnak ajánlom és szentelem." Ezért arra kérlek benneteket, polgárok, hogy a kéretlenül rám ruházott tisztséget az én ajánló szavaimra adjátok ennek a pályázónak." (6) leljesítették az apa kérését, és fiát, Publius Liciniust nyilvánították consuA hatáskörű katonai íridunusnak az előbb felsoroltakkal együtt [396]. (7) Titinius &s Genucius katonai zribunusok a faliscusok és a capenaiak ellen vonultak, és mivel nagyobb lelkesedéssel, mint megfontolással hadakoztak, egyenest belesétáltak az ellenség csapdájába. (8) Genucius hősi halállal fizetett meggondolatlanságáért: a hadijelvények elôtt, az élharcosok kôzôtt esett el. Titinius a nagy zűrzavarban egy magaslatra gyűjtötte össze katonáit, helyreállította a csatarendet, de nem mert az ellenséggel a síkságon szembeszállni. (9) Nagyobb volt a szégyen, mint a veszteség, mégis majdnem nagyarányú vereség lett a dologból, akkora rémület támadt ugyanis nemcsak Rómában, ahová az események híre megsokszorozódva ért el, hanem a Veii alatti táborban is. (10) Itt alig lehetett a katonákat visszatartani a meneküléstől, amikor a táboron végigfutott a rémhír, hogy a sereget vezéreivel együtt lekaszabolták, és a győztes capenai és faliscus csapatok és velük Etruria egész fiatalsága már a közelükben van. (11) Rómában még ennél is nyugtalanítóbb hírek találtak hitelre: hogy Veiinél már ostromolják a tábort, egy ellenséges menetoszlop pedig a Város felé közeledik. Mindenki a falakra rohant, és a római családanyák, akiket kicsalt otthonukból az általános félelem, a templomokban közösen esdekelve kérték az isteneket: (12) óvják meg a pusztulástól a Város házait, templomait, várfalait, és fordítsák Veiire ezt a rémületet, ha szabályosan újították meg a szent áldozatokat és hárították el a csodajeleket. ! Később, a császárkorban a provinciák kormányzásában kapott szerepet egy hasonló eljárás: a provinciák helytartói csak saját fiukat tehették meg helyettesüknek, aki az ő családfői hatalmuk alatt állt, mert ilyen módon a helyettes által tett lépésekért továbbra is a helytartó viselte a jogi felelősséget. 323
