Seite 162 [162]
OCR
nedéket talälhattak. A consul, mihelyt a kedvezőtlen terepre érkezett, megállította a csatasort. A katonaságot azonban alig lehetett visszafogni, kiabáltak, követelték, hadd üldözzék tovább a menekülőket. (3) Még harciasabban lépett fel a lovasság; a hadvezér köré sereglettek, kiabálva, hogy majd ők előremennek. Míg a consul tétovázott, bizonyos lévén katonái bátorságában, de sokkal kevésbé bízva a terepben, azok mindenfelől lármáztak, hogy ők bizony elindulnak, és a szót tett követte. Földbe szúrták dárdáikat, hogy ennyivel is kevesebb súllyal kelljen felkapaszkodniuk a meredeken, futva elindultak fölfelé. (4) A volscusok, miután már az első roham idején elhajították dárdáikat, a lábuk előtt heverő szikladarabokat dobálták a fölfelé kapaszkodó rómaiakra, és megbomlott soraikat sűrű kőzáporral támadták a magaslatról. A rómaiak balszárnyát csaknem maguk alá temették a kövek, ám ekkor a consul, hol hebehurgyának, hol gyávának becsmérelve meghátráló katonáit, szégyenérzetet keltett a szívükben a félelem helyett. (5) Előbb elszánt lélekkel megvetették lábukat; majd miután — szilárdan tartva állásaikat — összeszedték erejüket, neki is mertek indulni, és újabb harci üvöltéssel előrenyomult a csatasor. Majd ismét lendületet véve nekigyürkőztek az emelkedőnek, és legyőzték a terepakadályokat. (6) Már csaknem feljutottak a dombtetőre, amikor az ellenség megfutamodott, és menekülők és üldözőik eszeveszett rohanással, szinte egy csapatban estek be a táborba. Az általános rémületben a rómaiak elfoglalták a tábort: aki a volscusok közül meg tudott menekülni, Antiumba igyekezett. (7) Antium alá vonult a római hadsereg is. Néhány napi ostromzár után megadta magát a város, de nem az ostromlók újabb támadására, hanem azért, mert a volscusok a szerencsétlen kimenetelű csata és táboruk elfoglalása óta elvesztették minden bátorságukat. 161
