Seite 145 [145]
Az első dárdákat felfogták a körülötte állók; később azonban már nem bírták
feltartóztatni a túlerőt. A consul halálos csapástól találva összeesett, körülötte
pedig mindenki megfutamodott. (8) Az etruszkok vakmerősége fokozódott,
a rómaiak pánikba estek szerte a táborban, és a helyzet teljesen reménytelenné
vált volna, ha a /egazusok a consul tetemét magukhoz véve az egyik kapun át utat
nem nyitnak, hogy az ellenség elvonulhasson. (9) Ki is törtek a kapun, de a fel¬
bomlott sorokban elvonuló sereg a győztes másik consul útjába akadt: megint
leöldösték egy részüket, a többieket szétkergették. Nagyszerű, de két ily kiváló
férfi halála miatt mégis szomorú győzelem született. (10) Ezért a consul, amikor
a senatus megszavazta a diadalmenetet, így válaszolt: Ha a hadsereg tarthat
diadalmenetet hadvezére nélkül, ő szívesen beleegyezik, olyan nagyszerűen
tették a dolgukat katonái a háborúban. De őt fivére, Ouintus Fabius halálával
családi gyász érte, az állam pedig félig elárvult a másik consu/ halála miatt, így
hát nem fogadhatja el a családi és állami gyásztól hervadó babérkoszorút.
(11) A diadalmenet elutasítása fényesebb tett volt, mint bármelyik megtartott
diadalmenet: egy idejében visszautasított megtiszteltetés néha bőségesen meg¬
térül. Később ő vezette fivére és tiszttársa temetését, ő mondta el mindkettőjük
fölött a magasztaló halotti beszédet," rájuk ruházva tulajdon dicsőségét, amely
azonban legnagyobbrészt visszaszállt rá. (12) Nem feledkezett meg arról sem,
amit hivatalba lépésekor célul tűzött maga elé, hogy megbékítse a köznépet, így
a sebesült katonákat ápolás végett patríciusok házaiban helyezte el. A Fabiusok¬
hoz küldte a legtöbb sebesültet, és sehol sem részesültek gondosabb ápolásban.
Ekkor kezdtek a Fabiusok népszerűvé válni, és ezt csakis az állam ügyének üdvös
szolgálatával érdemelték ki.
48.
(1) Így tehát éppúgy a köznép, mint az atyák támogatásával Kaeso Fabiust vá¬
lasztották consullá Titus Verginiusszal együtt [479]. Fabius sem a háborút, sem
a sorozást, sem semmi egyebet nem tartott olyan fontosnak, mint azt, hogy
miután már valamennyire felcsillant a megbékélés reménye, a patríciusok és
a köznép mielőbb összefogjanak. (2) Ezért aztán már az év elején azt a javasla¬
tot tette, hogy mielőtt még valamelyik népzribunus szót emelne a földtörvény
érdekében, az atyák vállalják magukra ezt a feladatot, és a lehetőség szerint
egyenlően elosztva adományozzák a köznépnek az ellenségtől elhódított földet:
hiszen valóban azokat illeti, akik vérrel-verejtékkel megszerezték. (3) Az atyák
! A Forumon tartott gyászszertartáson hagyományosan vagy a halott egyik rokona, vagy
valamelyik tiszttársa mondott temetési beszédet, méltatván az elhunyt érdemeit (/audatio
funebris).
144