Page 142 [142]
OCR
45. (1) A római consulok szintén csakis a maguk erőitől, a maguk fegyvereitől féltek; a legutóbbi háború igen rossz emlékű példája miatt rettegtek, hogy odáig fajulhat a helyzet, hogy egyszerre két hadseregtől kell félniük. (2) Így hát táborukban maradtak, nem mertek szembenézni a kettős veszedelemmel, gondolván: az idő és a helyzet talán majd megenyhíti az indulatokat, és meghozza a józan belátást. (3) Az ellenség azonban, a veiibeliek és a többi etruszk annál inkább sürgölődött. Harcra ingerelték a rómaiakat: előbb odalovagoltak a tábor elé, és kihívást intéztek hozzájuk, utöbb, mivel azok meg sem rezdültek, hol a cozsu/okat, hol a hadsereget kezdték sértegetni. A belső viszályt — mondogatták — csak azért találták ki, hogy félelmüket leplezzék. (4) A consulok inkább nem hisznek, mint nem bíznak katonáikban. Ki látott még ilyen lázadást, hogy a fegyveresek szép nyugodtan üldögélnek! Mindezekhez hol igaz, hol valótlan kijelentéseket fűztek a római nép eredetének új keletű voltáról. (5) Noha mindez a sánc tövében és a kapuk előtt hangzott el, a consulok egykedvűen tűrték; a tapasztalatlan tömegnek azonban hol a felháborodás, hol a szégyen dúlta fel a lelkét, és ez végre elterelte a figyelmüket a belső bajokról. Nem akarták bosszulatlanul hagyni az ellenséget, de nem kívánták a sikert sem a senazusnak, sem a consuloknak; a külső és a belső ellenség gyűlölete küzdött egymással a lelkükben. (6) Végül mégis győzött a külső, olyan gőgösen és szemtelenül csúfolódott az ellenség. A katonák nagy számban öszszegyűltek a fővezér sátránál; csatát akartak, követelték, hogy adják meg a jelet az ütkôzetre.! (7) A consulok összeültek, mintha mérlegelni akarnák a dolgot, és hosszan tanácskoztak egymással. Harcolni akartak ők is, de leplezniük, fékezniük kellett ezt a vágyukat, hogy ellenkezésükkel és késlekedésükkel még tovább fokozzák a már úgyis fellelkesült katonaság harci kedvét. (8) Azt válaszolták hát, hogy a helyzet még nem érett meg a cselekvésre, nincs még itt a csata ideje; maradjanak csak a táborban. Majd kihirdették, hogy mindenki tartózkodjon az összecsapástól; ha valaki a parancsot megszegve harcba bocsátkozik, azzal úgy bánnak el, mint ellenséggel szokás. (9) Ezután szétoszlatták a tömeget, amelyben annál erősebben lobogott a harci kedv, minél inkább azt hitte, hogy a consulok nem akarják. A hírre, hogy a consulok úgy döntöttek, nem vállalnak csatát, az ellenség még harciasabbä vält. (10) Gyaläzkodäsuk büntetlen marad — gondolták -—, hiszen a rómaiak nem mernek fegyvert adni a katonáik kezébe: a leghevesebb lázadás várható, Róma hatalmának pedig vége. Ebben bizakodva ott futkostak a kapuk előtt, csak úgy szórták a gyalázkodásokat; alig bírták ki, hogy meg ne támadják ! A jelet a csatára a fővezéri sátorra kitűzött piros zászlóval adták meg. 141
