OCR
Én inkább magánember szeretnék lenni, semmint dicíazor, amikor kitör a lázadás." Ezekkel a szavakkal távozott a Curiából, és lemondott diczazon tisztségéről. (11) A köznép világosan látta, hogy az ő sorsukon való felháborodásában tette le hivatalát; így hát, mintha csak beváltotta volna szavát — hiszen nem rajta múlott, hogy nem teljesíthette —, üdvrivalgással és dicsérő szavakkal kísérték haza. 32. (1) Ekkor az atyák megijedtek, hogy ha elbocsátják a hadsereget, ismét megkezdődnek a titkos összejövetelek és összeesküvések. Ezért aztán, bár a dictator sorozta be a katonákat, úgy vélték, továbbra is köti őket az eskü, mert a consuloknak tették le azt — így annak ürügyén, hogy az aeguusok újrakezdték a háborút, kivezényelték a légiókat a Városból. Ez az intézkedés csak siettette a felkelést. (2) Előbb állítólag azt tervezgették, meggyilkoljak a consulokat, hogy feloldozzák magukat az eskü alól; majd amikor megtudták, hogy bűncselekmény sohasem mentesíthet az eskü erejétől, egy Sicinius nevű ember buzdítására, a consulok parancsát semmibe véve a köznép kivonult a Szent Hegyre. Ez a hegy az Anio folyó túlsó partján, Rómától három mérföldnyire emelkedik. (3) Ez a hagyomány elterjedtebb, mint a másik, amelyet Piso őrzött meg, mely szerint az Aventinusra vonultak ki. (4) Ott sánccal-árokkal erődített tábort építve, vezér nélkül vesztegeltek néhány napon át, csak a létfenntartáshoz szükséges dolgokat vették el; sem ők nem zaklattak mást, sem őket nem zaklatta senki. (5) Rómában szörnyű rémület uralkodott el, a kölcsönös félelem mindent megbénított. Övéitől elhagyatva a köznép az atyák erőszakos támadásától reszketett, az atyák viszont a köznépnek a Városban hátramaradt részétől, nem tudván, mit szeretnének inkább: ha azok is elmennének, vagy ha ott maradnának. (6) De vajon meddig marad nyugton a kivonult tömeg? És mi lesz, ha közben valami külső háború támad? (7) Hiszen ha nincs egyetértés a polgárok között — gondolták —, nem marad semmi remény. Ha törik, ha szakad, mindenáron el kell érni a megbékélést. (8) Úgy határoztak hát, hogy követségbe küldik a köznéphez Menenius Agrippát, egy ékesszóló férfiút, aki eleve kedves volt a köznép számára, hiszen közülük származott. Miután bebocsátották a táborba, a hagyomány szerint mindössze egy mesét mondott el a korabeli régies és csiszolatlan beszédmódon: (9) Valamikor réges-régen, amikor az ember testében még nem volt összhang, mint most, hanem minden testrésznek saját véleménye és hangja volt, méltatlankodni kezdtek a különféle szervek. Nekik csak a gond, a munka és a fáradság jut — mondták -, amelynek minden gyümölcsét a gyomor élvezi; az meg ott középen mit sem tesz, csak bekebelezi a jobbnál jobb falatokat. (10) Összees126