Seite 127 [127]
Én inkább magánember szeretnék lenni, semmint dicíazor, amikor kitör a láza¬
dás." Ezekkel a szavakkal távozott a Curiából, és lemondott diczazon tisztségéről.
(11) A köznép világosan látta, hogy az ő sorsukon való felháborodásában tette
le hivatalát; így hát, mintha csak beváltotta volna szavát — hiszen nem rajta
múlott, hogy nem teljesíthette —, üdvrivalgással és dicsérő szavakkal kísérték
haza.
32.
(1) Ekkor az atyák megijedtek, hogy ha elbocsátják a hadsereget, ismét meg¬
kezdődnek a titkos összejövetelek és összeesküvések. Ezért aztán, bár a dictator
sorozta be a katonákat, úgy vélték, továbbra is köti őket az eskü, mert a con¬
suloknak tették le azt — így annak ürügyén, hogy az aeguusok újrakezdték
a háborút, kivezényelték a légiókat a Városból. Ez az intézkedés csak siettette
a felkelést. (2) Előbb állítólag azt tervezgették, meggyilkoljak a consulokat, hogy
feloldozzák magukat az eskü alól; majd amikor megtudták, hogy bűncselekmény
sohasem mentesíthet az eskü erejétől, egy Sicinius nevű ember buzdítására,
a consulok parancsát semmibe véve a köznép kivonult a Szent Hegyre. Ez a hegy
az Anio folyó túlsó partján, Rómától három mérföldnyire emelkedik. (3) Ez
a hagyomány elterjedtebb, mint a másik, amelyet Piso őrzött meg, mely szerint
az Aventinusra vonultak ki. (4) Ott sánccal-árokkal erődített tábort építve, vezér
nélkül vesztegeltek néhány napon át, csak a létfenntartáshoz szükséges dolgokat
vették el; sem ők nem zaklattak mást, sem őket nem zaklatta senki.
(5) Rómában szörnyű rémület uralkodott el, a kölcsönös félelem mindent
megbénított. Övéitől elhagyatva a köznép az atyák erőszakos támadásától resz¬
ketett, az atyák viszont a köznépnek a Városban hátramaradt részétől, nem
tudván, mit szeretnének inkább: ha azok is elmennének, vagy ha ott maradnának.
(6) De vajon meddig marad nyugton a kivonult tömeg? És mi lesz, ha közben
valami külső háború támad? (7) Hiszen ha nincs egyetértés a polgárok között
— gondolták —, nem marad semmi remény. Ha törik, ha szakad, mindenáron el
kell érni a megbékélést.
(8) Úgy határoztak hát, hogy követségbe küldik a köznéphez Menenius
Agrippát, egy ékesszóló férfiút, aki eleve kedves volt a köznép számára, hiszen
közülük származott. Miután bebocsátották a táborba, a hagyomány szerint mind¬
össze egy mesét mondott el a korabeli régies és csiszolatlan beszédmódon:
(9) Valamikor réges-régen, amikor az ember testében még nem volt összhang,
mint most, hanem minden testrésznek saját véleménye és hangja volt, méltat¬
lankodni kezdtek a különféle szervek. Nekik csak a gond, a munka és a fáradság
jut — mondták -, amelynek minden gyümölcsét a gyomor élvezi; az meg ott
középen mit sem tesz, csak bekebelezi a jobbnál jobb falatokat. (10) Összees¬
126