Oldal 119 [119]
OCR
örömében, mondván: íme, az istenek bosszúja az atyák dölyfössége miatt. Arra biztatták egymást, hogy senki ne álljon be katonának. Inkább pusztuljon el mindenki, mint ők egyedül — mondták -, katonäskodjanak csak az atyäk, fogjanak ők fegyvert, a háború veszélyeit is azok viseljék, akik a hasznát látják. (3) A senatus azonban gyászba borult és azt sem tudta, mihez kapjon, hiszen egyszerre kellett tartania a polgároktól és az ellenségtől. Arra kérték hát Servilius consult — mivel a kettő közül inkább ő érzett együtt a néppel —, hogy mentse meg a félelmes veszélyektől körülvett államot. (4) Ekkor a consul feloszlatta a tanácsülést, és kiállt a nép elé. Itt kijelentette: A senazusnak gondja van rá, hogy segítsen a köznépen, most azonban a polgárság legnagyobb részéről, de mégiscsak egy részéről szóló vitát félbeszakította az állam egészét fenyegető veszedelem. (5) Lehetetlenség, hogy amikor az ellenség már-már a kapuk előtt áll, bármit is fontosabbnak tekintsenek a háborúnál, és még ha egy kicsit fellélegezhetnének, akkor sem válna a köznép becsületére, hogy addig nem fog fegyvert hazájáért, amíg a díjat meg nem kapta érte — de az atyákra sem hozna dicsőséget, ha polgártársaik baján inkább most, félelmükben segítenének, mint később, önszántukból. (6) A gyűlésen mondottak hitelét megerősítette egy rendelettel, amely kimondta: egyetlen római polgárt sem szabad bilincsbe verve vagy bezárva tartani, hogy ne jelentkezhessen a consu/oknal katonanak, valamint egyetlen katona vagyonát sem szabad szolgálatteljesítésének ideje alatt lefoglalni vagy eladni, sem gyermekeit vagy unokáit szabadságukban korlátozni. (7) Mihelyt nyilvánosságra került a rendelet, az összes jelenlévő adósrabszolga nyomban jelentkezett katonának; de rohantak a magánemberek házaiból is, az egész Város területéről, mivel hitelezőjüknek immár nem volt joga visszatartani őket, és a Forumra özönlöttek, hogy felesküdjenek. (8) Nagy csapat alakult belőlük, és a volscusok ellen viselt háborúban ők tűntek ki leginkább hősiességükkel és igyekezetükkel. A consul felvonultatta csapatait az ellenség ellen, és nem messze tőle tábort ütött. 25. (1) A volscusok arra számítva, hogy a rómaiakat viszály osztja meg, a következő éjjel tettek egy próbát a táborral, hátha az éjszaka kedvez az átszökésnek vagy az árulásnak. Az őrség észrevette őket, felverték a hadsereget, riadót fújtak, mindenki rohant a fegyveréért. (2) A volscusok vállalkozása így kudarcba fulladt. Az éjszaka hátralevő része mindkét oldalon nyugalomban telt el. Másnap hajnalhasadáskor a volscusok feltöltötték az árkokat, és megrohanták a sáncot. (3) Már minden oldalról bontották a tábor erődítményeit, de a consul, bár körülötte mindenki — az adósrabszolgákkal az élen — hangosan követelte, hogy adja már meg a jelet, késlekedett egy darabig, hogy próbára tegye a katonák harci kedvét. 118
