Oldal 117 [117]
OCR
egyszer s mindenkorra megtagadtak tőlük, az új consulok hatáskörébe utalták. Ennek meg a latinok örültek: (6) a béke kezdeményezőit hatalmas megbecsüléssel vették körül. Aranykoszorút küldtek ajándékba Iuppiternek a Capitoliumra. A követeket és az ajándékot a hazaengedett hadifoglyok hatalmas tömege kísérte. (7) Ezután felkeresték a házakat, ahol rabszolgaként éltek; megköszönték, hogy szívélyesen és tisztességgel bántak velük nehéz helyzetükben, majd vendégbarátságot kötöttek gazdáikkal. Soha még nem fűzte össze ily szoros állami és személyes kötelék a latinságot a római hatalommal. 23. (1) Kitörőfélben volt azonban a háború a volscusokkal, és közben az államon belül is széthúzás támadt, fellángolt a gyűlölet a patríciusok és a plebejusok között, föleg az adösrabszolgäk miatt.' (2) Az emberek azon méltatlankodtak, hogy míg a határokon kívül ők harcolnak a szabadságért, az ällam hatalmäert, otthon saját polgártársaik tartják rabságban és nyomják el őket; a köznép szabadsága kevésbé forog veszélyben háború idején, az ellenség gyűrűjében, mint békében, polgártársaik között. Ez az elégedetlenség magától is egyre terjedt, de aztán egyetlen ember súlyos sérelmének nyilvánosságra kerülése lobbantotta végképp lángra. (3) Megjelent a Forumon egy idős ember, aki a nyomorúság összes jelét magán viselte: csupa mocsok a ruhája, de még taszítóbb látvány sápadt és csontig lesoványodott teste, arca pedig torzonborz haja és szakálla miatt festett elvadultan. (4) De még így, alakjából kivetkőzve is sokan felismerték. Azt mondogatták, valaha cenéurio volt, és sajnálkozva sorolgatni kezdték katonai érdemeit. Maga is megmutogatta mellén a csatatéren szemből kapott sebesülései nyomát. (5) Az emberek kérdéseire, hogy miért ez az öltözék, miért az ijesztő külső, amikor már csaknem egy gyűlésre való nép csődült köré, elmondta a történetét. A szabin háborúban katonáskodott — mesélte —, és ezalatt a fosztogatók nemcsak a termést vitték el szántóföldjéről, hanem a tanyáját is felgyújtották, széthordták mindenét, a jószágot elhajtották, és ő, minthogy a legrosszabbkor követelt adóját nem tudta megfizetni, adósságba verte magát. (6) Az adósság a kamatokkal egyre gyarapodott, és előbb az apjától és nagyapjától rá maradt földet vitte el, majd többi vagyonkáját is. Végül, mint valami fertőző kórság, a testét is elérte: hitelezője nem is szolgaságra vetette, egyenesen dologházba záratta, hóhérkézre adta. ! A Tizenkéttáblás törvény szerint az adós, ha 60 napon belül nem fizetett, a hitelező hatalmába került, aki fogolyként magánál tarthatta, sőt bilincsbe is verhette, amíg nem váltották ki, vagy nem dolgozta le adósságát. A hitelezőnek ezt a jogát később megszüntettek (VII. 28.). 116
